Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Miért bukik el az óriási projektek nagy része, és hogyan lesz egy vízióból győzedelmes terv? A világ vezető megaprojekt-szakértőjeként számon tartott Flyvbjerg Bent és Dan Gardner újságíró ennek a kérdésnek jár utána a Megvalósítás hatékonyan című könyvben. Szerkesztett részlet kiadványból.
Kezdjük mindjárt egy kaliforniai történettel! Az „Arany állam” szavazóit 2008-ban arra kérték, képzeljék magukat Los Angeles főpályaudvarára, egy csillogó, ezüstszínű vonatra. Idézzék maguk elé, ahogy a vonat elhagyja az állomást, csendben átsuhan az agglomeráción és a dugókon, majd felgyorsul és beszáguld a szélesen elterülő Központi-völgy vidékére. Mire a személyzet összeszedi a reggeli után a csészéket és a tányérokat, a vonat lelassul és begördül egy állomásra. San Francisco belvárosába érkezünk.
Az egész utazás nem tart tovább két és fél óránál – körülbelül annyi időt vesz igénybe, mint amikor egy Los Angeles-i lakos kocsival kimegy a repülőtérre, áthalad a biztonsági rendszeren, beszáll egy gépbe, amely azután a felszállópályán sorakozva várja az indulást. A vonatjegy 86 dollárba kerül. A projekt neve: Kaliforniai nagy sebességű vasút. A tervek szerint a világ két hatalmas városát kötötte volna össze, útba ejtve a csúcstechnológia globális fellegvárát, a Szilícium-völgyet is. A projekt káprázatos vízió volt, ráadásul 33 milliárdos összköltségért 2020-ra működőképes lett volna. Népszavazást tartottak az államban, és a kaliforniaiak jóváhagyták a tervet. A munka megkezdődött.
E sorok írásáig azóta tizennégy év telt el. A projekttel kapcsolatban rengeteg a bizonytalanság, de az egészen biztos, hogy a végeredmény nem felel meg az ígéreteknek. Miután a szavazók igent mondtak a projektre, az útvonal számos pontján megkezdődött az építkezés. Menet közben azonban folyamatosak voltak a csúszások. A terveket többször is módosították. A becsült költségek 43 milliárd, 68 milliárd, 77 milliárd, majd csaknem 83 milliárd dollárra emelkedtek. A legmagasabb becslés jelenleg 100 milliárd dollár. Az igazság azonban az, hogy senki sem tudja, végül mekkora lesz az összköltség.
Kalifornia kormányzója 2019-ben bejelentette, hogy az állam csupán az útvonal egy részét készíti el: a kaliforniai Központi-völgyben fekvő Merced és Bakersfield közötti több mint 275 kilométeres szakaszt, amelynek becsült költsége 23 milliárd dollár. A belső szakasz befejezésével a beruházás leáll. Egy későbbi kormányzó döntésétől függ majd, újraindítják-e a projektet, és ha igen, honnan szereznek durván 80 milliárd dollárt, hogy végre összekössék Los Angelest San Franciscóval.
A viszonyítás kedvéért gondoljunk bele, hogy csupán a Merced és Bakersfield közötti vonal költségei akkorák vagy magasabbak, mint Honduras, Izland és még körülbelül száz másik ország éves bruttó hazai terméke. És ebből a pénzből fogják megépíteni Észak-Amerika legkorszerűbb vasútvonalát két olyan város között, amelyről Kalifornia határain túl alig hallott valaki. A kritikus hangok szerint ez lesz a „semmibe száguldó szupergyors vonat”.
Hogyan lesz egy vízióból sikeres projekthez vezető terv? Semmi esetre sem így. A nagyratörő elképzelés csodálatos dolog, Kalifornia pedig merész volt, és hatalmasat álmodott. A vízió azonban nem elegendő, még akkor sem, ha halmokban áll a pénz.
Életmentő és sorsfordító iskolák Nepálban
Álljon itt egy másik történet is. Nem sokan hallottak az esetről, de minden bizonnyal közelebb visz minket a helyes válaszhoz. A dán hatóságoknak az 1990-es években támadt egy ötletük. Dánia kis ország, azonban gazdag, és óriási összegeket fordít külföldi segélyezésre. Rendkívül fontos számára, hogy a támogatásra szánt pénz jól hasznosuljon. Aligha találhatnánk olyan fontos területet, mint az oktatás, ezért a dánok más kormányok tisztviselőivel együttműködve megállapodtak abban, hogy Nepál iskolarendszerét támogatják. Húszezer iskolát és osztálytermet építenek a himalájai országban, a legtöbbet a legszegényebb és legelszigeteltebb régiókban. A húszéves időtartamra tervezett munka kezdetét 1992-re tűzték ki.
A külföldi segélyek történetében csak úgy sorjáznak az olyan kezdeményezések, amelyek végül merő idő- és pénzpocsékolásnak bizonyultak, és ez is könnyen erre a sorsra juthatott volna. De nem ez történt. A projekt 2004-ben fejeződött be, nyolc évvel korábban a tervezettnél, a költségek pedig a megszabott keretek között maradtak.
A következő években Nepál-szerte nőtt az oktatás színvonala, a számtalan pozitív hatás közül pedig kiemelkedik az oktatásban részt vevő lányok számának ugrásszerű növekedése. Az iskolák még életeket is mentettek. 2015-ben erős földrengés rázta meg Nepált, és sokan az összeomló épületek alatt lelték halálukat. Az iskolák tervezésénél azonban elsődleges szempont volt, hogy földrengésbiztosak legyenek, és nem is dőltek össze. Napjainkban a Bill és Melinda Gates Alapítvány számára ez a projekt szolgál példaként arra, hogyan érhető el a lakosság egészségi állapotának javulása az iskolai beiratkozások növelésével, különösen a lányok tekintetében.
Azt a projektet én terveztem. Akkoriban megelégedéssel töltött el a végeredmény, de miután megvalósult, nem gondolkodtam sokat a munkán. Ez volt az első nagyobb projektem, és csak azt tettük, amit vállaltunk: tervvé alakítottunk egy víziót, a terv pedig az ígéreteknek megfelelően valósult meg.
Miért olyan kétes a nagy projektek kimenetele?
Ugyanakkor nemcsak tervező vagyok, hanem egyetemi oktató is, és minél többet tanulmányoztam, hogyan válnak valóra – vagy buknak el – a nagy projektek, annál világosabbá vált, hogy a nepáli tapasztalatom a legkevésbé sem tekinthető szokványosnak. Az adatok tanúsága szerint ritkán fordul elő, hogy egy nagy projektet az ígéreteknek megfelelően hajtsanak végre. A nagy projektek sorsa többnyire inkább a kaliforniai nagy sebességű vasútéhoz hasonlít. A megaprojektek vezetése során arra a megállapításra jutottam, hogy a megvalósítás általában katasztrofális, és ha minden tekintetben jól sikerül, akkor kilóg a sorból.
Miért olyan kétes a nagy projektek kimenetele? És ami még fontosabb: mi a szívfájdítóan ritka kivételek titka? Miért sikeresek, amikor a többi oly sok esetben elbukik? Csak a szerencsén múlott a nepáli iskolák megépítése, vagy megismételhető volna? A tervezés és megvalósítás oktatójaként sok évet fordítottam arra, hogy megválaszoljam ezeket a kérdéseket, tanácsadóként pedig számos évem telt el azzal, hogy a válaszokat átültessem a gyakorlatba.
Melyek tehát azok az egyetemes tényezők, amelyek megkülönböztetik a sikert a bukástól? Kiderül a Megvalósítás hatékonyan című könyvből, amelyet itt rendelhetnek meg kedvezménnyel. A könyv megjelenését a ShiwaForce.com Zrt. támogatta.
