Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A szülői lét nem munkakör, a célja pedig nem az, hogy egy gyerekből meghatározott jellemű felnőttet faragjon. Szülőnek lenni azt jelenti, hogy részei vagyunk egy mély és egyedi emberi kapcsolatnak, és elköteleződünk erre a sajátos szeretetre - vallja Alison Gopnik, a gyerekek fejlődésével kapcsolatos kutatások szaktekintélye.
Szeretetről – különösen a szülők gyerekeik iránti szeretetéről – beszélni esetleg érzelgősnek hangzik, és persze közben egyértelműnek és nyilvánvalónak is. A többi emberi kapcsolathoz hasonlóan azonban a gyerekek iránti szeretetünk alkotóeleme életünk mindennapos szövetének, mindent átható, megkerülhetetlen, jelen van minden cselekedetünk hátterében. De közben egyszersmind rendkívül komplikált, változatos, ráadásul ellentmondásos jelenség is.
Arra, hogy jobban szeressünk, anélkül is törekedhetünk, hogy a szeretetre mint valami munkára tekintenénk. Igyekezhet az ember jó feleség vagy jó férj lenni, fontos lehet számára, hogy jó barát vagy jó gyerek legyen. A házasságom sikerét mégsem ítélném meg az alapján, hogy javult-e a férjem jelleme az esküvőnk óta. Egy régi barátság minőségéről sem nyilatkoznék az alapján, hogy a barátom boldogabb vagy sikeresebb lett-e, amióta megismerkedtünk. Sőt mindnyájan tudjuk, hogy egy barátság ereje éppen a legnehezebb időszakokban mutatkozik meg.
A gyereknevelésről alkotott képünk mégis azt sugallja, hogy szülői képességeinket a gyerekeink alapján lehet, sőt az alapján kell megítélni. Ha munkaként tekintünk rá, szülőnek, különösen kisgyerekes szülőnek lenni igen rettenetesnek tűnhet, viszont valójában inkább igen nagy szeretetet jelent, legalábbis a többségünk számára. Az a szeretet, amit kisgyerekeink iránt érzünk, illetve az, amit ők éreznek irántunk, egyszerre feltétlen és meghitt, mély és közvetlenül érzékelhető. A szülői lét legnagyobb jutalmát nem a gyerekek érdemjegyei és kupái, sőt nem is a diplomájuk vagy az esküvőjük jelenti, hanem a velük való testi-lelki együttlét pillanatról pillanatra közösen megélt öröme.
| Alison Gopnik |
Fő kutatási területe a fejlődéslélektan. Több mint 30 éve folytat empirikus kutatásokat a gyermekek tanulásáról és arról, hogy milyen tapasztalataik vannak a világról. Pszichológiát és filozófiát tanít a kaliforniai Berkeley Egyetemen, a gyerekek tanulásával és fejlődésével kapcsolatos kutatások egyik nemzetközileg is elismert szaktekintélye. Három fia és három unokája van. Mi járhat a kisbabák fejében? című előadását több millióan nézték meg a TED oldalán. |
A szeretetnek nincsenek célkitűzései, referenciaértékei vagy tervrajzai, de mégis van valami célja. Ez a cél pedig nem az, hogy megváltoztassuk azokat, akiket szeretünk, hanem hogy megadjuk nekik, ami a boldogulásukhoz szükséges. A szeretetnek nem az a célja, hogy szeretteink sorsát alakítsuk, hanem hogy segítsük őket saját sorsuk alakításában. Vagyis az út kijelölése helyett segítsünk megtalálni a saját útjukat, még akkor is, ha az általuk választott út nem egyezik meg azzal, amit mi választanánk a magunk vagy akár az ő számukra.
A gyerekek iránti szeretet célja pedig elsősorban az, hogy olyan sokszínű, megbízható, biztonságos környezetet biztosítsunk a felnövekvő emberpalántáknak, amely táptalajt teremt a változatosságnak, az újításoknak és az újdonságoknak. Ez pedig biológiai és evolúciós, illetve személyes és politikai nézőpontból egyaránt igaz. Ha szeretjük a gyerekeinket, nem úti célokat jelölünk ki számukra, hanem útravalóval látjuk el őket.
A fenti cikk Alison Gopnik Neveljük-e a gyerekeket? című könyvének szerkesztett részlete.
A gyerekekről való gondoskodás alapvető emberi ösztön, a modern „gyereknevelés” elképzelése azonban alig 30 éves múltra tekint vissza. Alison Gopnik, a gyerekek fejlődésével kapcsolatos kutatások szaktekintélye könyvében azt vizsgálja, miért félrevezető, sőt egyenesen káros a szülő-gyerek kapcsolat 21. századi felfogása. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
„A csend nem fog megvédeni” - Merjek-e nőként véleményt mondani a neten?
