Akárcsak az egykori uralkodók, az V. köztársaság elnökei is építészeti remekekkel kívánják regnálásukra emlékeztetni az utókort: Georges Pompidou a nevét viselő kulturális központot, Francois Mitterrand a Louvre üvegpiramisát, a Défense negyed diadalívét és egy róla elnevezett hatalmas nemzeti könyvtárat, Jacques Chirac az Európán kívüli ősi művészetek előtt hódoló Branly Múzeumot hagyta maga után.

A jelenlegi köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy sem adja alább. Ő állami programként hirdette meg a 21. század kihívásainak megfelelő úgynevezett Grand Paris-, azaz Nagy-Párizs-tervet. Az államfői kezdeményezés vetekszik Haussmann báró 19. századi, a fény városának mai arculatát is meghatározó gigantikus városfejlesztési projektjével, így Sarkozy - akárcsak annak idején III. Napóleon - maga vette kezébe az ügyet. Első lépésként létesített egy államtitkári posztot, ahová kinevezte a maga Haussmannját, Christian Blanc-t, majd a nyáron az Élysée-palotába hívott tíz francia és külföldi sztárépítészt, akiktől terveket rendelt ambiciózus álma megvalósításához. Mindegyik építész 25 fős - az előírások szerint városfejlesztő szakemberekből, szociológusokból, filozófusokból, közlekedési szakemberekből, klimatológusokból, mérnökökből álló - csapatot szervezett maga mellé, s ezeknek jövő év elejéig kell letenniük egy tanulmányt a "Kiotó utáni" élhető világvárosról alkotott elképzeléseikről. Munkájukat egy kiállításon mutatják majd be a közönségnek, és ez után választják ki a megvalósításra méltónak tartott projekteket.

A Nagy-Párizs-terv alaposan átrajzolná a francia fővárost, amely jelenleg egy mindössze 105 négyzetkilométernyi, nagyon sűrűn lakott belvárosi magból, egy külvárosok alkotta gyűrűből áll, de tágabb értelemben hozzá tartozik három határos megye is. Ennek a jelenleg megannyi eltérő gazdasági és társadalmi fejlettségű kiskirályságból álló, közel 6,5 millió ember lakta területnek (az egész Ile-de-France régióhoz további négy megye is tartozik) az összehangolt fejlesztésével születne meg a 21. század mintametropolisa a Sarkozy-féle elképzelés szerint.

A Nagy-Párizs még csak álom, ám Sarkozy másik ambiciózus projektje - a Défense üzleti negyed korszerűsítése és továbbépítése - már beindult. Amikor éppen ötven évvel ezelőtt De Gaulle tábornok felavatta a Párizstól nyugatra fekvő Défense-ot, a modern, merész építkezés csodájaként ünnepelték a felhőkarcoló-rengeteget. Azóta sok város lekörözte Párizst, amely hiába a világ első számú turistacélpontja, az üzleti világ számára már nem elég vonzó. Ezt ismerte fel Sarkozy már évekkel ezelőtt, még a Défense fejlesztéséért felelős szervezet, az Epad elnökeként. Államfőként aztán kiadta a jelszót: 2013-ig a 21. századhoz méltó létesítményekkel, időtálló építészeti alkotásokkal, környezetkímélő technológiai megoldásokkal, a legfejlettebb infrastruktúrával és közlekedéssel tegyék modern, de élhető üzleti és lakónegyeddé a Défense-ot.

A jelenleg több mint 3 millió négyzetméter irodahelyiségben 150 ezer embernek munkát adó, ám esténként elsötétülő, kihalt épületrengeteg az új koncepció értelmében éjjel-nappal pezsgő városrészként fog rövidesen újjászületni. Az elavult toronyépületeket lebontják vagy korszerűsítik, 500 ezer négyzetméternyi felújított vagy új irodahelység mellett 100 ezer négyzetméter lakást, valamint parkokat, kulturális és sportlétesítményeket, üzleteket építenek, több százmillió eurós beruházással fejlesztik a közlekedést. Az új Défense ékkövei az Eiffel-toronnyal vetekedő magasságú, 300 méter magas felhőkarcoló-csodák lesznek, amelyek megépítésére a világ legnevesebb tervezői pályáztak. Elsőként az amerikai Thom Wayne jegyezte, energiaszükségletét jórészt az épület tetején elhelyezett szélerőműből és napkollektorokból fedező, csavart formájú Tour Phare készül el 800 millió euróért 2012-re a Défense központjában, egy évvel később pedig Jean Nouvel a negyed megújulását szimbolizáló Tour Signalját avatják fel.

A hiperaktív köztársasági elnök lázas városfejlesztési aktivitása vetekszik Bertrand Delanoe párizsi polgármesteréével. Az ő felségterülete csak a 105 négyzetkilométeres belső városmag, az haussmanni örökség, amely a múlt század eleje óta alig változott. A hagyományosan jobboldali vezetésű "kis" Párizsban ugyanis még az elmúlt évtizedekben is az elegáns, egységes városkép megőrzése volt az elsőrendű cél. Új épületek alig kaptak helyet, és ha igen, azt is utálkozva, jobb esetben fanyalogva fogadták a párizsiak. A "múzeumvárost" az először 2001-ben, majd az idén tavasszal újra polgármesterré választott szocialista Delanoe kezdte modern metropolisszá formálni. Sok európai kollégáját megelőzve egy sor olyan változást kezdeményezett Párizs modern, élhető várossá alakítására, amely nem csupán az ott lakók, de a világ elismerését is kivívta. Szajna-parti nyári strandja, a Vélib (majdnem) ingyenes városi kölcsönbicikli-program (HVG, 2008. augusztus 30.), a belvárosi autóforgalom visszaszorítása a felszíni tömegközlekedés javára, lerobbant külső kerületek felújítása, a fenntartható építészet városfejlesztési programmá emelése elnyerte a párizsiak többségének tetszését. A főváros újító, de a választókkal konszenzust kereső polgármestereként Delanoe országos elismerést is szerzett: ma ő a legnépszerűbb francia politikus, a legesélyesebb jelölt a szocialista párt főtitkári posztjára, 2012-ben pedig a baloldal köztársaságielnök-jelöltje, azaz Sarkozy kihívója lehet.

Mindez elég erőt és hátteret adott neki, hogy a nyáron egy harmincéves tabut megtörve átverekedje a városi vezetésen a városmagra előírt építési magasságkorlátozás módosítását. Szerinte ugyanis a világ egyik legsűrűbben lakott metropolisa számára - ahol 1 négyzetkilométerre közel 25 ezer ember jut, ami több mint a hétszerese például a budapestinek - az egyetlen kitörési pont a felfelé terjeszkedés. Ezt azonban az 1970-es évek óta törvény tiltja: mostanáig a történelmi negyedben 32, a belvárosban 37 méter volt a magasságkorlátozás. A regula az után született, hogy 1974-ben elkészült a város szívében a 210 méter magas, hatvanemeletes Tour Montparnasse, amely azóta is a város egyik csúfsága.

Soha többet ilyen rondaságot - mondják a párizsiak, ha magas épületekről beszélnek nekik. Utoljára 2003-ban szavazták le az effajta terveket, most mégis úgy tűnik, Delanoe valóra válthatja elképzeléseit: a városvezetés a nyáron elfogadta, hogy a belső kerületekben 50, kijjebb akár 70-80 méterre emeljék a magasságkorlátozást, és a polgármester szabad kezet kapott arra is, hogy terveket készíttessen a belváros és a külső negyedek közötti úgynevezett ütközőzónában felépítendő hat felhőkarcolóra. Delanoe azzal érvel égbe törő építési elképzelései mellett, hogy így az elkövetkező hat évben a jelenleginél 20-30 százalékkal több, összesen 27 ezer új - ebből 13 500 szociális - otthont lehet építeni az egyre súlyosabb lakásgondokkal küszködő városban. De fontos szempont az is, mondja, hogy egy dinamikusan fejlődő, modern metropolisba szívesen jönnek majd olyan cégek, befektetők is, amelyek az utóbbi évtizedekben inkább Londonban, Berlinben vagy akár Moszkvában telepedtek le.

Az új létesítmények persze csak akkor épülhetnek meg, ha szervesen illeszkednek a jelenlegi környezetbe, és megfelelnek a legmagasabb esztétikai és környezetvédelmi kritériumoknak. Hogy a városvezetés mennyire elkötelezett híve az úgynevezett fenntartható és igényes építészetnek, azt azzal is bizonyítani akarja, hogy egy jelenleg is látható kiállításon mutatják be a közönségnek harminc építész már megvalósult, illetve rövidesen induló, előre meghatározott szigorú esztétikai és technológiai szempontok alapján készült projektjét. Az édenkertre emlékeztető bölcsőde, a hatalmas tetőkertes városnegyedközpont és egy sor egyéb emberbarát létesítmény makettja, rajza mind a Delanoe-féle barátságos, élhető város megteremtésére tett erőfeszítések tanúbizonysága.

Hogy a 21. századi Párizs reneszánszát Sarkozy vagy Delanoe nevéhez köti-e majd az utókor, még nem tudni. Mindenesetre abban egyetértenek, hogy ez közös ügy, azt azonban, hogy kié a nagyobb szerep és dicsőség, vitatják. Vetélkedésüket a primátusért mi sem jellemzi jobban, mint az alábbi szócsörte: "A felhőkarcoló-építés nem ideológiai kérdés. Ronda tornyokat nem akarunk, szépeket viszont igen. Úgy látom, ebben a polgármester úr is egyetért velem" - jelentette ki ünnepélyesen városfejlesztési terveiről nyilatkozva nemrégiben az államfő. "Téved, elnök úr, ön ért egyet velem" - replikázott Bertrand Delanoe.

VÁSÁRHELYI JÚLIA / PÁRIZS