2008. december. 24. 07:15 Utolsó frissítés: 2008. december. 23. 12:58 Gramofon

Elsüllyedt kultúra, avagy kinek szól a régmúlt zenéje?

Reneszánsz Év, együttműködés külföldi partnerekkel, ötszáz éve született monumentális kompozíciósorozat újrafelfedezése, a figyelem ráirányítása a ma kevésbé divatos zenei korszakokra. Több okból is nagyszerű a kezdeményezés, mégis mindössze harmincan voltunk kíváncsiak a Musica Aeterna Művészeti Alapítvány sorozatának második koncertjére, amelyen a Corvina Consort lépett fel.

A Corvina Consort hangversenye
december 6., Belvárosi Szent Mihály templom

Corvina Consort
Mission impossible?
© Gramofon
A tervek szerint három éven át, nemzetközi együttesek közreműködésével kívánják rekonstruálni és – koncerteken, illetve istentiszteleteken – feleleveníteni az 500 évvel ezelőtti Habsburg császári udvar szertartásainak zenéjét. A repertoár a teljes egyházi év vasár- és ünnepnapjait öleli fel – ez 238 alkalmat jelent –, amit három koncertévad alatt terveznek megvalósítani. A teljes énekelt repertoárt két korabeli forrás alapján szólaltatják meg. Az egyik a Graduale Pataviense, ami a passaui érsekség rítusának gregorián anyagát tartalmazza – ez alapján végezték a császári udvar szertartásait is. A másik Heinrich Isaac Choralis Constantinus (Konstanzi énekeskönyv) című, monumentális gyűjteménye, amelyben a teljes egyházi év liturgiájához illeszkedik egy vagy több polifon tétel, összesen majdnem négyszáz. Erre a zene- és kultúrtörténeti szempontból is egyedülálló gyűjteményre a konstanzi püspöktől 1508-ban kapott felkérést a szerző, aki Németalföldön született, de később a Mediciek, illetve I. Miksa német-római császár szolgálatában állt. A császárnak pedig nem volt rossz ízlése: Albrecht Dürertől és Albrecht Altdorfertől rendelt műveket, és Heinrich Isaacot is patronálta.

Az ötletgazda, Kalmanovits Zoltán vezette ének- és hangszeregyüttes, a Corvina Consort ezúttal csak négy fős összeállításban (Pintér Ágnes, Demjén András, Pászti Károly, Kalmanovits Zoltán) lépett a Belvárosi Szent Mihály templom közönsége elé. Gregorián tételekkel „kibélelt” négyszólamú misét, valamint három motettát adtak elő. Noha a részletek alapján nem beszélhetünk professzionális együttesről (pedig a professzionalizmus a részletekben rejlik), a Corvina Consort igen magas színvonalat képviselt ezen az estén. Érezhettük, hogy a megszólaltatást a művek és a stílus alapos feltérképezése, kutatása előzte meg. Az előadók dolgát nehezítette azonban, hogy a műveket eredeti környezetükből kiragadva adták elő, afféle hangmúzeumba vezetve a hallgatót. Ily módon ugyanakkor jobban lehetett a művekre koncentrálni. Mert ezek a minden képszerűséget, érzelmet nélkülöző, már-már absztrakt kompozíciók a mise ezen absztrakt formájában rendkívüli koncentrációt követelnek – ebben rejtőzhet ennek a stílusnak a népszerűtlensége is napjainkban.

Egy teljes órán át énekelni ezeket a hangilag és zeneileg egyaránt kényes zenéket – a hivatásos művészeknek is komoly próbatétel. Úgy érzem, ez a vállalkozás meghaladta a Corvina Consort erejét. Nemcsak az idő múlásával gyakoribbá vált intonációs bizonytalanságokra gondolok, hanem arra is, hogy az elsüllyedt kultúrának e misztikus-liturgikus aurájuktól megfosztott tételei nem igazán tudtak életre kelni. Kíváncsi vagyok, miként hatnak Isaac csodálatos szigorral megkomponált, szikár művei a sorozat azon későbbi eseményein, amelyeken nem koncert, hanem istentisztelet keretében szólalnak meg. Jelentőségét és volumenét tekintve a kezdeményezés mindenesetre az itt a tapasztaltnál jóval nagyobb nyilvánosságot érdemel.

Várkonyi Tamás
Gramofon Zenekritikai Műhely