Mesterlegény és űrturista: milyen volt Bartók Salzburgban?
Salzburgban, az ünnepi játékok Bartók-sorozatában Gregory Vajda, azaz Vajda Gergely ugrott be vezényelni a megbetegedett Eötvös Péter helyett. A „százfejű sárkány”, vagyis a Bécsi Filharmonikus Zenekar nem falta föl az ifjú muzsikust, sőt az együttes tagjai – karöltve a bécsi Operaház kórusával – szeretettel ünnepelték a harmincas éveiben járó magyar karmestert. Ahogy a kritikus látta!
Salzburgi Ünnepi Játékok
Bartók-est a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Karmester: Vajda Gergely
augusztus 23., Salzburg, Grosses Festspielhaus
Kép az előadásból A zene rendben volt © Gramofon |
Egyébként a Bartók-sorozat is magyar lelemény: az űrturista Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly művészeti alapítványa finanszírozta a vállalkozást. A Microsoftnál 2002-ig a második ember pozíciójában lévő Simonyi magánalapítványa nagyszabású kulturális támogatói rendszert működtet. Csekkje vagy átutalása nem kis pénzről szólt (bővebben: Kékszakállú tolószékben; HVG 2008.08.30.), hiszen a sorozatban a Bécsi Filharmonikusokon kívül a Cleveland Orchestra lépett föl Franz Welser-Möst vezényletével; Bartókot játszott Daniel Barenboim, Pierre Boulez, Vadim Repin és Nikolai Lugansky, Mitsuko Uchida, Lang Lang, Kim Kashkashian, az Ebène és a Hagen Quartet. Rangos lista.
A Négy zenekari darabbal indult a koncert, tehát nem a művek keletkezési sorrendje volt meghatározó. A Grosses Festspielhaus közönsége a félig felemelt zenekari árokban jól láthatta, hogy Vajda Gergely milyen világos koreográfiával irányítja a Bécsi Filharmonikusokat, amely hibátlan akcentussal játszotta a darabot. Majd a Cantata profana következett – szcenírozva. Két oldalt emeletes házfalak mögé, ablakokba helyezte a rendező a kórust, középütt egy harsány színű kockaházikó állt, de semmiféle szerepet nem töltött be, a közelében csupasz fa, ágai szúrósak, mint a szarvassá vált fiúk agancsai. Mintha Lance Ryan tenorjára komponálta volna Bartók a Fiú szólamát. Ryan is megtanulta magyarul a szöveget, csakúgy, mint a nagyszerűen dolgozó kórus.
Várakozásunkkal ellentétben Johan Simons holland rendező A kékszakállú herceg várához már nem használta a monumentális díszletet, „kipucolta” a színpadot. A Kékszakállút, Falk Struckmannt (az Apát is ő énekelte a Cantatában) az ápolónőnek öltöztetett Judit - Michelle DeYoung - egy kerekesszéken tolta be, mint valami első világháborús hadirokkantat. A csupasz színen három női ruha szimbolizálta az ajtókat, a kínzókamrát, a kincsesházat, a virágos kertet, minden ajtót. Az ápolt és az ápolónő utolsó, végzetes játszmájának voltunk tanúi a dramaturgia szerint. Amilyen meggyőző volt a zenei megvalósítás, olyan kevéssé győzött meg ez a felfogás Bartók operájáról. Ám minden kísérlet, még a nem túl sikerült is hasznos lépcsőfok egy letisztult, a zenei mondanivalóhoz hű, jövendő előadáshoz.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely