A teljes ráfordítás a Bankmonitor számításai szerint akár 10 milliárd forint is lehet, ami, hacsak nem tiltják, könnyen megjelenhet a számladíjakban is.
Első körben a 2000 főnél nagyobb, ATM-mel nem rendelkező települések kaphatnak bankautomatát, amennyiben annak fizikai elhelyezését a helyi önkormányzatok kérik, illetve ehhez a helyszínt biztosítani tudják – közölte kedden a Bankszövetség, hozzátéve, hogy szeretnék, ha a külföldi székhelyű pénzügyi szolgáltatók is részt vennének a feladatban.
A kormány válaszában üdvözölte a lépést, és annyit kért, hogy a második ütemben az ezer főnél több lakosú településekre is helyezzenek ki ATM-et, majd idővel minden településre is jusson automata.
Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEIR adatai) alapján 2022-ben 775 olyan település volt hazánkban, ahol az állandó lakosok száma meghaladta a kétezer főt, ebből 166 településen abban az évben nem volt bankautomata. (Ezek közül egy településen volt bankfiók, ott elképzelhető, hogy emiatt nem lesz majd ATM.)
Vagyis ezen 165/166 településre kerülhet első körben bankautomata, ha a lélekszám, illetve az ATM-ek száma azóta nem módosult.
A kormány oldalán második ütemként az ezer főnél több lakost számláló települések jelentek meg. Az érintett települések száma – szintén 2022-es adatok alapján – 615, melyből 159-ben a kérdéses időpontban volt bankautomata. Vagyis a második körben várhatóan 456 településre kell kihelyezni a bankoknak automatát. (2022-ben két olyan település volt az érintettek között, ahol volt bankfiók.)
Harmadik körről a kormány oldalán még nincs szó, ugyanakkor szerepel az a hosszú távú cél, hogy minden magyar településen legyen automata. 1765 olyan település van, amely 1000 fő, vagy annál kevesebb állandó lakossal bírt 2022-ben, ezek közül 36-ban volt bankautomata. Vagyis ezen harmadik körben – ha erre ténylegesen sor kerül – még 1729 településre kerülhet ATM a jövőben.
Összességében 2022-ben 2351 olyan település volt, ahol nem volt bankautomata, ez a települések 74,52 százalékát tette ki.
Ki kell hangsúlyozni, hogy 2022. év végén az MNB adatai alapján összesen 4738 bankautomata volt hazánkban, ami 2024. decemberére 5140-re emelkedett. Településeket tartalmazó frissebb adat azonban nem állt rendelkezésre. Könnyen elképzelhető, hogy egyes településeken azóta telepítettek bankautomatát, vagy épp leszereltek egyet. Illetve a lélekszám változásával egyes települések átkerülhettek „másik kategóriába”.
A Bankmonitor szakértőinek véleménye alapján 10 milliárd forintot meghaladó kiadás lenne az, ha ténylegesen az összes olyan településre kihelyeznének ATM-et, ahol jelenleg nincsen. Ez a költség pedig ellenkező előírás hiányában megjelenhet a számladíjakban is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
