Három gyerek után már átlagkereset kell a kedvezmény teljes összegéhez, ami közel 1,2 millió forintot jelentene évente egy családnak, de ez kevesebb, mint amit az szja-visszatérítéssel adott a kormány a szülőknek.
Két lépésben növelné a gyerekek után igénybe vehető családi adókedvezmény mértékét Orbán Viktor, aki Tusványoson beszélt erről először, de a lépést az ukrajnai háború végéhez kötötte. A kormány célja ezzel a gyerekvállalás ösztönzése lenne, idén júniusban például rekordalacsony volt a születésszám a KSH szerint.
A családi adókedvezményt 2011-ben vezette be a kormány, 2016–2019 között négy lépcsőben emelte a két gyerek után járó kedvezmény mértékét, így jelenleg egy gyerek után havi 10 ezer, kettő után fejenként havi 20 ezer, míg három esetén gyermekenként 33 ezer forint jár vissza a szülőknek.
Ez azt is jelenti, hogy miközben a minimálbér közel 3,5-szeresére, az átlagbér pedig több mint háromszorosára nőtt 2011 óta, az egy- és háromgyerekes családok kedvezménye változatlan maradt – írja a 24.hu.
Orbán Viktor elképzelése szerint 2025-től az egy gyereket nevelők kedvezménye két lépcsőben először 15 ezer, majd 20 ezer forintra nőhet, a kétgyerekeseké összesen először 60, majd 80 ezerre, míg a háromgyerekesek először fejenként 49,5 ezer (összesen 148,5 ezer), majd 66 ezer (összesen 198 ezer) forintot kapnának vissza.
A 24.hu által összegyűjtött adatok szerint az egy- és kétgyerekeseknél a kedvezmény a duplázás után is simán érvényesíthető még egyetlen minimálbérből is, háromgyerekesek esetén ehhez már átlagkereset kell, négy gyerek fölött viszont ennél is magasabb fizetésre van szükség, ha teljes egészében ki akarják használni az adókedvezményt. 2020 júliusa óta ugyanis a teljes összevont tb-járulék az érvényesítés alapja, amennyiben a szülő nem keresett annyit, hogy az szja-ból levonhassa.
A családi kedvezmény duplázása egy gyermeknél évi 120 ezer, két gyermeknél 480 ezer, három gyermeknél 1,188 millió, négy gyermeknél pedig 1,584 millió forintot jelenthet pluszban a családnak, ha van elég jövedelmük – írja a 24.hu.
A lap megjegyzi: a lépésnek biztosan nem lesz akkora hatása, mint a 2022-es parlamenti választások előtt kiosztott szja-visszatérítés, amely (feltéve, hogy az illetőnek elég magas volt az adóalapja) legfeljebb 809 ezer forint fennmaradó adót térített vissza minden gyereket nevelő szülőnek. Egy kétkeresős családban tehát (gyerekszámtól függetlenül) az összeg akár az 1,6 millió forintot is elérhette. A számítás alapja a 2020-as átlagkereset volt, így ha a kormány hasonlót tervezne jövőre, akkor „a tavalyi átlagkeresetből kiindulva maximum 1 millió 28 ezer forint lenne az adó-visszatérítés egy szülőre, kettőre pedig 2 millió 56 ezer forint”.
A 2022-es szja-visszatérítés során az állam összesen 676 milliárd forintot utalt vissza a családoknak, ha jövőre ugyanezt meglépné a kormány, akkor ennek költsége közel 860 milliárd forint lenne.
A kormány adatai szerint 2022-ben 993 ezer szülő vette igénybe a családi adókedvezményt összesen 348 milliárd forint értékben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.