Gazdaság MTI 2023. szeptember. 05. 14:59

Tovább zuhantak az orosz olaj- és gázbevételek augusztusban

Júliushoz képest közel ötödével kerestek kevesebbet a két energiahordozón. Éves összevetésben az első nyolc hónapban 38,1 százalékos a csökkenés.

Oroszország olaj- és gázbevétele 642,7 milliárd rubel (6,6 milliárd dollár, 1 rubel=3,67 forint) volt augusztusban, 21 százalékkal alacsonyabb a júliusi 811,3 milliárd rubelnél – derül ki az orosz pénzügyminisztérium kedden ismertetett adataiból.

Tavaly augusztushoz képest a büdzsé bevétele az olaj- és gázeladásból szerényebben, 4,3 százalékkal csökkent.

Az orosz olaj ledobta a nyugati ársapkát, Moszkva pluszban még át is vert mindenkit

Oroszország július közepétől fogva már rendszeresen a G7-EU-Ausztrália trió által kimért árküszöb fölött kínálja az olaját Indiának, egyből nyolchavi csúcsra is törtek a bevételek. Közben, mint kiderült, már rögtön a tavalyi bevezetése óta ki is játszották az ársapkát, és ehhez mit sem sejtő nyugati cégek egész sora asszisztált.

Az orosz költségvetés egyik fő bevételi forrása az olaj- és a gázeladásból származik. Az augusztus végével záródott idei első nyolc hónapban a költségvetés olaj- és gázbevétele éves összevetésben 38,1 százalékkal, 4836 milliárd rubelre csökkent részben az alacsonyabb árak és az eladott mennyiség visszaesése miatt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?