Gazdaság MTI 2023. augusztus. 03. 05:20

Korlátozni fogják szeptembertől az athéni Akropolisz látogatóinak számát

Szeptember 4-től naponta csupán húszezer ember mehet az Akropoliszhoz.

Szeptembertől szabályozni fogják az athéni Akropolisz látogatását, így a látogatók számát is, hogy csökkentsék a tömeges várakozást, valamint a csúcsidőszakokban most meglévő zsúfoltságot – jelentette be csütörtökön a görög kulturális minisztérium. Az új szabályozás tervezete szerint

az Akropoliszt naponta legfeljebb húszezer ember kereshetné fel, akik a nyitvatartás 12 órája alatt idősávokba lennének osztva.

Az idősávos rendszert szeptember negyedikétől léptetik életbe. A görögök célja ezzel csak részben a látogatói élmény javítása: szeretnék megóvni a több mint 2500 éves építményt.

Hasonló rendszert vezetnek be 2024. áprilisától több görög régészeti helyszínen is, egyelőre pontosabban viszont ezeket a helyszíneket nem nevezték meg. A görög állami statisztikai hivatal szerint az Akropolisznak tavaly több mint hárommillió látogatója volt, ami 2021 1,2 millió látogatójához képest hatalmas ugrást jelent.

Az Akropolisz látogatását tavaly korlátozták a görög hatóságok a brutális hőség miatt.Görögországban az ideji nyár sem könnyebb, erről itt írtunk bővebben:

 

A hőség ezen a nyáron a poklot idézi a Földön

Ahogy Magyarországon is a bőrünkön érezzük, minden korábbinál forróbb lehet az idei nyár az északi féltekén, Dél-Európában 50 fokhoz közeli hőmérsékletek lehetségesek. Szakértők az emisszió csökkentésén túl a felkészülést hangsúlyozzák.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.