Asturia tartományban 98,9 százalék az aszály sújtotta területek aránya, vagyis gyakorlatilag mindenütt szárazság pusztít. Madridban sem sokkal jobb a helyzet, ott 90 százalékot jeleztek. A legjobb a helyzet a Balear-szigeteken, ahol „csak” 29,7 százalék az aszálymutató. Mi lehet ebből később, ha április végén ilyen szomorú a helyzet?

Önkormányzati választásokat tartanak Spanyolországban, és a pártoknak állást kell foglalniuk ebben a mind kínosabbá váló kérdésben. Az ellenzéki konzervatív néppárt már döntött: a gazdák mellé áll. Vizet ígér nekik, miközben a szakértők már régóta kimutatták: a földalatti vízkészletek drámai mértékben csökkentek, vagyis nincs miből ígérni.

A Politico tudósítója ellátogatott Andalúziába, ahol egy nemzeti park körül kristályosodott ki az aszálydráma, amely szinte egész Spanyolországot jellemzi napjainkban.

A Donana nemzeti park természeti érték a ritka fajok miatt, ezért a környezetvédők elszántan védelmezik azt. Brüsszel nekik ad igazat, és szankcióval fenyegeti a spanyol kormányt, ha enged a gazdák követelésének, és megengedi a fokozott öntözést a nemzeti park apadó vízkészletéből.

A gazdák panaszai

A Sevilla városától egyórás autóútra levő andalúz vidéken mindenki az aszálytól szenved: „Van egy pár állatom, nagyon várom az esőt, de nem jön. Akkor pedig nem nő a fű, az állatok nem tudnak legelni” – mondja egy gazda El Rocio városkában Andalúziában, Spanyolország egyik legszegényebb részén.

A gazda a vizet ugyanonnan szerzi, ahonnan a nemzeti park, vagyis ha többet öntöz, akkor kevesebb jut a festői kis tavaknak és a bennük vagy körülöttük élő ritka állatfajoknak. A helyi kormányzat növelni akarja az öntözést az aszály miatt, de a környezetvédők szerint „ez halálos ítélet“ a nemzeti park fölött.

A World Wild Fund helyi embere már húsz éve figyeli a nemzeti parkot, ahol egyre apad a víz. A lagúnák lassan kiszáradnak. „A körülmények teljes mértékben drámaiak“ – hangsúlyozza a környezetvédelmi veterán, aki rámutat arra, hogy nemcsak az állattenyésztők, de a növénytermesztők is egyre több vizet használnak. A gazdák áttértek a gabonáról a bogyós gyümölcsökre: az uniós termés 30 százaléka a környékről származik. A „vörös arany” szép pénzt hoz, de sok vizet fogyaszt: egy kiló eperhez 300 liter víz kell.

Már az Európai Bíróság is elítélte Spanyolországot, amiért a földek öntözését a nemzeti park rovására biztosítja. Nehezíti a helyzetet, hogy a gazdák körülbelül 80 százaléka legális engedéllyel szerzi meg a vizet, de legkevesebb 20 százalék az illegális vízfogyasztók aránya, amely az aszállyal egyenes arányban növekszik. A helyi konzervatív kormányzat a választások megnyerése érdekében új öntözési tervet fogadott el, amely az illegális fogyasztóknak is engedélyt ad a gyorsan apadó vízkészlet használatára.

A helyi parlament a vasárnapi választás után dönt az új öntözési törvényről, amely a környezetvédők szerint végzetes lenne a nemzeti park számára – írja a brüsszeli Politico.

„Ez őrült terv” – mondja a központi kormány ökológiai minisztere. Teresa Ribera szocialista miniszter szerint „már eddig is komoly problémák voltak a vízzel a nemzeti park környékén, most a konzervatív néppárt erre még rátenne egy lapáttal.”

Andalúziában a néppárt arra hivatkozik, hogy „a gazdaságoknak víz kell, az embereknek enniük kell.” A konzervatívokat fenyegeti a Vox. A szélsőjobboldali párt teljes mértékben elveti a környezetvédő szempontokat és bírálja Brüsszelt – így akar szavazatokat szerezni.

A környezetvédők arra mutatnak rá, hogy „a pártok olyan vízkészleteket ígérnek, melyek nincsenek.”

A környezetvédők Brüsszelben bizakodnak. Lehet, hogy hiába. Miután az Európai Bizottság szankciókkal fenyegette meg Spanyolországot a nemzeti park lehetséges kiszáradása miatt, Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője megvédte a spanyol konzervatívokat. Azzal vádolta az Bizottságot, hogy túllép a hatáskörén, ha olyan nemzeti ügyekbe avatkozik bele, mint egy nemzeti park sorsa Andalúziában.

Frans Timmermans, a zöld átmenet fő felelőse a Bizottságban, drámai hangon válaszolt az Európai Parlamentben, mondván: „A klímaváltozás a legnagyobb fenyegetés az élelmiszerbiztonságra és egyben a gazdaságok fennmaradására. Ezért helyre kell állítanunk a természet egyensúlyát, nem pedig lerombolni azt”.