Gazdaság hvg.hu 2023. március. 14. 11:42

396-nál is járt a forintárfolyam

Tovább gyengült a forint, igaz, nem olyan durván, mint egy nappal ezelőtt.

Hétfő reggel még 381 forintba került egy euró, aztán elkezdődött a zuhanás. Kedd délelőtt is folytatódott, de egyelőre nem olyan drámai ütemben, mint egy nappal korábban.

Miután hétfőn óriásit zuhant a forint – 381-ről 392-re –, kedden is gyengüléssel indult a kereskedés. A kora reggeli 392-es árfolyamról már délelőtt 9 órára 395,7-re gyengült a forint az euróval szemben, pedig ilyenkor még általában nem szokott komoly árfolyammozgás lenni. Utána ahogy megindult a kereskedés Európa-szerte, 393 és 396 forint között ingadozott egy euró ára. Ennél gyengébb utoljára január 4-én volt a forint.

A rossz hírek mögött az amerikai bankcsőd hírei állnak. A Silicon Valley Bank összeomlása után mindenki igyekszik hűteni a kedélyeket és azt magyarázni, hogy ez most nem olyan helyzet, mint amit 2008-ban láttunk, de ettől még feszültek a befektetők. A szakértők szerint a bankcsőd miatt a befektetők inkább a biztonságos eszközöket keresik, és menekülnek a kockázatosabbnak ítéltektől – márpedig ez utóbbi kategóriába tartozik a forint is.

 

zöldhasú
Hirdetés