Ugyan a kormány nyáron még azt ígérte, hogy dolgoznak a megoldáson, mostanra azonban Gulyás Gergely egyértelművé tette, hogy nem tesznek semmit ebben az ügyben.
Nem ad extra támogatást a kormány azoknak, akik csak árammal fűtenek – derül ki az RTL Híradójából. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány pillanatnyilag annyi segítségre képes, amennyit most nyújt a lakosságnak.
Bár nyáron még azt kommunikálta a kormány, hogy az áremelés által leginkább érintettek támogatásán még dolgoznak és azokat is ebbe a csoportba vették be, akik árammal fűtenek, ám mostanra kiderült, hogy a nagycsaládosokkal szemben a kizárólag áramot használók hiába várják a segítséget.
Pillanatnyilag ennyire vagyunk képesek
– mondta Gulyás Gergely, majd utána elmondta, hogy Magyarország bár nem a leggazdagabb állama Európának, de ennek ellenére ők adják a legnagyobb rezsitámogatást a lakoságnak.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.