Domány András
Szerzőnk Domány András

Bár júliusban még egymilliárd forinttal megemelték a köztársasági elnöki hivatal költségvetését, a kedd este megjelent kormányhatározat most 490 millió forintot elvesz onnan, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő beruházásaira csoportosít át.

Mint a hvg.hu többször beszámolt róla, a kormány követhetetlenül írja át rendszeresen az elvben törvénybe foglalt állami költségvetést. Mire júliusban elfogadták a jövő évi büdzsét, az ideit mostanáig már 36-szor módosították.

Ennek része volt az is, hogy júliusban több mint egymilliárd forint pluszt adtak Novák Katalin köztársasági elnök hivatalának. Ebből 689 millió dologi kiadásokra és beruházásokra szántak, 400 millióval pedig a hivatal protokollköltségét növelték, ez utóbbi keretet ezzel csaknem megduplázva.

Most azonban egy másik határozattal ugyanettől a hivataltól elvettek 490 millió forintot, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek adják inkább.

Hogy alig több mint egy hónap múlva miért vesznek el a dologi kiadásokra fordítható összegből majdnem félmilliárdot, és hogy milyen állami beruházásra akarják fordítani, azt nem lehet tudni, mert az ilyen kormányhatározatokhoz nem fűznek indoklást. Azt viszont tudni lehet, hogy a 2023-as költségvetésben a Köztársasági Elnöki Hivatal igen jól járt: majdnem megduplázódik a személyi juttatások kerete (1,5 milliárdról 2,7 milliárdra), és a működésre is sokkal több jut majd (750 millió forint helyett 1,3 milliárd), mint ami az idei eredeti költségvetésben szerepelt. De persze jövő januártól kezdve ezeket az összegeket is bármikor csökkentheti vagy növelheti a kormány.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.