Kezdenek visszatérni a vendégek, de nagyon messze van a magyarországi szálláshelyek forgalma a járvány előtti szinttől.
Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a magyar turizmus áprilisi adatait. Ilyenkor hagyományosan az egy évvel korábbihoz szokás viszonyítani a mostani mutatókat, de hiába mondjuk azt, hogy
a magyarországi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 486 százalékkal nőtt, a szálláshelyek bevétele pedig 583 százalékkal,
túl sok értelme egy ilyen összehasonlításnak nincsen. Tavaly áprilisban még szinte teljes volt a lezárás a járvány miatt, csak a munka miatt ide érkező vendégeket fogadhatták, így az akkori minimális forgalomhoz képest nem nehéz több száz százalékos növekedést hozni. Ami miatt ez mégis számít, az az, hogy más statisztikákban is éves változást szoktak nézni – ez talán a legextrémebb példája annak, hogy mire gondolunk, amikor azt írjuk, hogy az első negyedéves GDP-növekedés jelentős részben a szolgáltató szektorban látszó bázishatás miatt lett kimondottan magas, 8 százalékos.
A szálláshely-szolgáltatóknak persze ez csekély vigasz. Számukra az éves adatnál sokkal többet elárul az, hogy 2019 áprilisához, a legutóbbi járvány nélküli tavaszhoz képest sokkal rosszabb a mostani helyzet. A magyar turisták vendégéjszakáinak száma 20, a külföldieké 35 százalékkal marad el az akkoritól, az összbevétel pedig 11,2 százalékkal.
Idén áprilisban a külföldi turisták kedvence Budapest és környéke volt, a vendégéjszakáik 64 százalékát az itteni szálláshelyeken regisztrálták. A magyarok közül a legtöbben már ekkor, bőven a strandidő előtt is a Balatonhoz mentek, a belföldi turisták vendégéjszakáinak 22 százalékát töltötték ott.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.