Élet+Stílus MTI 2024. december. 17. 17:47

Két robbantásos merénylőt is lekapcsoltak, amikor Ferenc pápa Irakban járt

A pápa önéletrajzi könyvében arról ír, hogy egy öngyilkos merénylő és egy kisteherautós terrorista is meg akarta ölni.

Két merényletkísérletet is meghiúsítottak Ferenc pápa ellen 2021-es iraki látogatása alatt – derül ki a katolikus egyházfő önéletírásának kedden az olasz sajtóban megjelent részleteiből.

„A rendőrség riasztotta a vatikánvárosi csendőrséget annak az információnak az alapján, amelyet a brit titkosszolgálatoktól kaptak: egy robbanószerekkel megrakott nő, egy fiatal öngyilkos merénylő tartott Moszulba, hogy a pápai látogatás alatt felrobbantsa magát” – írta a pápa Remény című önéletírásában, amely január közepén jelenik megy nyolcvan országban.

„Egy kisteherautó is közeledett felém nagy sebességgel ugyanezzel a céllal” – tette hozzá a pápa a Corriere della Sera című olasz napilap által közölt részletek szerint.

Az iraki rendőrség felfedezte és ártalmatlanította a merénylőt és a kisteherautó vezetőjét.

„Szinte mindenki eltanácsolt ettől az utazástól, amely az első pápai látogatás volt a szélsőséges erőszakcselekmények és a dzsihadista istengyalázások dúlta Közép-Keleten” – írta Ferenc, aki kedden ünnepli a 88. születésnapját. Én azonban a dolgok mélyéig akartam hatolni. Úgy éreztem, hogy meg kell tennem.

A 2021. március 5-től 8-ig tartó történelmi látogatást fokozott biztonsági intézkedések közepette tartották meg egy olyan országban, amelyben még megbújtak a titkos dzsihadista sejtek. Ez volt a pápa első útja 15 hónap alatt, miközben tombolt a Covid-19-világjárvány.

Ferenc az első pápa, aki Irakba látogatott

A katolikus egyházfő több mint egy éve nem tett apostoli látogatást egy országba sem.

A nagy biztonsági kockázatok ellenére a pápa keresztül-kasul utazott az országban, Bagdadtól Moszulon át az ország északi részében található, dzsihadisták sanyargatta Karakos keresztény városig.

Külföldi látogatásai során a pápa biztonságáért a svájci gárda és a vatikánvárosi csendőrség felel a helyi rendvédelmi szervekkel együttműködve.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 17. 19:30

Őrült árakkal és őrült sikerrel kezdte, majd őrült nagyot bukott a Crazy Eddie

„Áraink ő-r-ü-l-t-e-k!” – szólt a szlogen, amelyet állítólag a 70-es 80-as években többen ismertek New Yorkban, mint a Coca-Colát, miközben a cég reklámarca sokak szerint Donald Trump stílusára is óriási hatással volt. De mint kiderült, az őrült árairól és még őrültebb reklámjairól elhíresült Crazy Eddie nevű elektronikai üzletlánc tulajdonosa, Eddie Antar, már a kezdetektől csaló praktikákkal növelte a profitot, melyből bőségesen juttatott népes rokonságának is. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.