Világ HVG 2024. december. 17. 15:45

Előkerült egy közeli videó az orosz altábornagy moszkvai felrobbantásáról

A robbantásról az Ukrán Biztonsági Szolgálat egyes tisztségviselői azt állították, ők követték el.

Kedd hajnalban Moszkvában robbantásos merényletben meghalt Igor Kirillov orosz altábornagy, a nukleáris, biológiai és vegyi védelmi erők parancsnoka, valamint asszisztense. Később több hírügynökség és médium is arról írt, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) részéről források megerősítették, hogy Ukrajna hajtotta végre a merényletet.

Értesülések szerint egy, a ház bejárata mellett leparkolt rollerben helyezhették el a robbanószerkezetet. Ezt erősíti az a Politico által ellenőrzött és hitelesnek talált felvétel is, amelyet egy közelben parkoló autó kamerája rögzített. A videón jól látható, ahogy Kirillovék kilépnek a lakóházból, majd a rájuk váró autó felé indulnak, a robbanóeszköz pedig felrobban, bár az erős fényhatáson és a parkoló autó szélvédőjének széttörésén kívül sok minden nem látszik.

Kirillov ellen az SZBU épp a támadás előtt emelt vádat vegyi fegyverek bevetése miatt. A szolgálat közlése szerint a totális háború kezdete óta Oroszország több mint 4800 alkalommal vetett be tiltott vegyi fegyvereket Ukrajna ellen, és több mint kétezer ukrán katona került kórházba változó súlyosságú mérgezéssel. Az SZBU szerint az oroszok drónokkal juttatják célba a vegyi fegyvereket, amelyekkel arra kényszerítik az ukrán katonákat, hogy elhagyják a lövészárkokat, ezzel közvetlen tűznek kitéve őket.

Videók kerültek ki az orosz altábornagy ellen elkövetett moszkvai merénylet helyszínéről

Egy Telegram-forrás szerint az Igor Kirillov altábornagy ellen elkövetett merénylet helyszínén a hatóságok sokáig nem kerítették el a területet, szabadon bámészkodhattak a járókelők.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 17. 19:30

Őrült árakkal és őrült sikerrel kezdte, majd őrült nagyot bukott a Crazy Eddie

„Áraink ő-r-ü-l-t-e-k!” – szólt a szlogen, amelyet állítólag a 70-es 80-as években többen ismertek New Yorkban, mint a Coca-Colát, miközben a cég reklámarca sokak szerint Donald Trump stílusára is óriási hatással volt. De mint kiderült, az őrült árairól és még őrültebb reklámjairól elhíresült Crazy Eddie nevű elektronikai üzletlánc tulajdonosa, Eddie Antar, már a kezdetektől csaló praktikákkal növelte a profitot, melyből bőségesen juttatott népes rokonságának is. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.