Gazdaság hvg.hu 2022. április. 22. 19:53

Hetvenmilliárd forintba is kerülhettek a frissen vásárolt katonai kiképzőgépek

A kormányzat hivatalosan nem árulja el mennyibe kerülnek.

60-70 milliárd forintba is kerülhetett az a 12 gép, amit a magyar kormány rendelt meg a kormányszóvivő férjének cégétől. Különböző szakportálok becslése alapján ugyanis egyetlen kiképzőgép ára 4 és fél és 6 milliárd forint között alakulhat – írja az RTL.hu. 

A beszerzés konkrét összegét sem az érintett cég, sem a kormány nem árulta el. A szerződés részleteit 30 évre titkosították. Az Aero Vodochody L–39 47 gépeket gyártó vállalatnak 2021 szeptembere óta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf cége az 80 százalékos tulajdonosa. 

A beszerzés kapcsán a hvg.hu is rákérdezett a csütörtöki kormányinfón Szentkirályi Alexandránál arra, hogy nem érez-e összeférhetetlenséget, amiért a magyar honvédség 12 gyakorlatozó repülőgépet vásárol a férje csehországi cégétől. Szentkirályi azt mondta: „fontosak a hadiipari fejlesztések, és nem érez összeférhetetlenséget”. 

A repülőgépben egyszerre ketten ülhetnek. A hossza 12,03 méter, szárnyfesztávolsága pedig 9,56 méter. A súlya 3100 kilogrammot nyom, és legfeljebb 5800 kilogrammos össztömeggel képes felszállni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.