Gazdaság hvg.hu 2021. december. 09. 13:59

Majdnem 4 milliós végkielégítés jár a korrupciós botrány miatt lemondott Völner Pálnak

Az azóta lemondott politikusnak valószínűleg akkor sem kell visszafizetnie a bruttóban értendő összeget, ha esetleg elítélik.

Nem távozik üres kézzel a korrupciós vádak miatt lemondott Völner Pál: a korábbi miniszterhelyettesnek a 24.hu szerint háromhavi illetményével megegyező búcsúpénz,

bruttó 3,9 millió forint jár.

Ezt még abban az esetben sem kell visszafizetnie a politikusnak, ha netán jogerősen elítélik. „Ez nem jár vissza, illetve erre nincsen szabály, mivel államtitkárt még sosem fogtak perbe korrupció miatt, tehát erre nem is gondolt a jogalkotó a végkielégítési szabályozás esetén” – mondta a lapnak Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója.

Völnernek a végkielégítésen felül járhat szabadságmegváltás is a bent ragadt szabadnapjai után. Az erre vonatkozó adatokat a portál már kikérte az igazságügyi tárcától, de az egyelőre nem válaszolt.

Az MSZP közölte, határozati javaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy Völner ne kaphassa meg a pénzt.

Völner Pál fideszes politikus, igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését kedden kérte a Legfőbb Ügyészség. A gyanú szerint a politikus rendszeresen fogadott el 2-5 millió forint kenőpénzt a végrehajtói kar vezetőjétől. Völner a róla szóló hírekre úgy reagált: nem követett el bűncselekményt, de lemondott az államtitkári pozíciójáról.

Áder János szerdán mentette fel Völnert az államtitkári posztja alól.

Kövér László házelnök azóta elküldte a legfőbb ügyész átiratát a mentelmi bizottságnak a Völner-ügyről. Ha hétfőn dönt a mentelmi bizottság Völner Pálról, akkor a parlament haladéktalanul tárgyalja.

Közben napokon belül eredményt kellene hirdetni a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar legutóbbi álláspályázatán, de egy friss törvényjavaslat az utolsó pillanatban állítaná le a folyamatot. A lépés aligha független a Völner Pál államtitkár bukásához vezető, a karnál feltárt korrupciógyanútól.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.