Gazdaság hvg.hu 2021. december. 08. 13:16

Kiesett a pikszisből Vida József, miután levezényelte a takarékok egyesítését

Egyre kevesebb kívánatos csúcsmenedzseri állás maradt a hatalom közelében lévő üzletemberek számára.

Nem tudta elérni Vida József, hogy ő válthassa valóra Orbán Viktor álmát, az új „nemzeti” tulajdonú bank felépítését – olvasható az e heti HVG-ben. A Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank fúziójára készülve a Takarékbank vezetőjeként egybeterelte a takarékokat, majd előkészítette őket a megafúzióra, most viszont elbocsátották, be kell érnie egy érdemi befolyást nem jelentő tisztséggel, a csoport jelzálogbankjának elnökségével.

Az Orbán-éra alatt megszokhattuk, hogy igen törékeny azoknak az oligarcháknak a státusza, akik kiszolgálják a hatalom ambíciót, a bukás pedig a könnyen szerzett vagyon átadásával is járhat. A HVG úgy tudja, a bicskei lovasfarmjára visszahúzódó Vidának is részben már meg kellett válnia a rá bízott vagyontól, csak azt nem tudni, mekkora fizetség jár neki az eddigi munkájáért. Ahogy az is rejtély, hogy totális-e vele szemben a bizalomvesztés.

Kérdés az is, mi lesz a TV2-vel, amelynek a tulajdonosa a Vida javait forgató bizalmi vagyonkezelő. Az őt ismerők szerint Vida nem ragaszkodott foggal-körömmel a pozíciójához, elfogadta, hogy vissza kell vonulnia.

Részletek az e heti HVG-ben.

HVG
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.