Más élelmiszerek is nagyot drágultak az eltelt hónapokban.
Novemberben – részben a bázishatás, azaz a 2020. novemberi alacsonyabb árszínvonal miatt – történelmi mértékű áremelkedést mért a Privátbankár az élelmiszerek piacán. A helyzet súlyát azzal igyekeztek bemutatni, hogy az Árkosár nevű sorozatuk közel 15 éves történetében még sosem fordult elő 17 százalékos ugrás egy év alatt.
A legjobb december eleji akciókat az almánál és az ásványvíznél mérték – ez a két termék 19, illetve 14 százalékkal olcsóbb volt most, mint egy hónappal ezelőtt. A legnagyobb havi áremelkedést a sajtnál tapasztalták (ez bő 26 százalékot jelent), de 10 százalékot meghaladó mértékben drágult egy hónap alatt
a banán, a kenyér, a tojás, a kávé, a tea, a chips, és egyes üdítők, gyümölcslevek is.
Ennél azonban – írták – jóval érdekesebb, ha az éves eredményt nézzük, vagyis, hogy mely termékek ára változott a legnagyobbat tavaly decemberhez képest. A lap szerint jelentősebb árcsökkenést ezúttal csak a jeges teánál és az ásványvíznél mértek: előbbi közel 17, utóbbi 14,4 százalékkal olcsóbban került most a polcokra, mint egy éve. A jelentősebb (10 százalékot meghaladó) éves áremelkedést mutató termékek listája ennél sokkal hosszabb, az élen a margarin áll 52 százalékos emelkedéssel:
- margarin (+52%)
- chips (+35%)
- krumpli (+29%)
- narancslé (+28%)
- szénsavas üdítő (+27%)
- tömény szeszesital (+26%)
- tea (+24%)
- tejföl (24%)
- étolaj (+22%)
- liszt (+21%)
- kenyér (+19%)
- tojás (+19%)
- joghurt (+16%)
- sajt (+14%)
- kávé (+13%)
- cukor (+13%)
- túródesszert (+13%)
- pezsgő (+13%)
Az év során – különösen a második félévben – az étolaj és a margarin egyébként is a legnagyobb áremelkedést mutató termékek voltak. A háttér a két termék esetében megegyezik: részben az időjárás kedvezőtlen alakulása, részben a takarmánynövények piacán a globális kereslet megugrása miatt bekövetkezett árrobbanás miatt drágulnak ilyen mértékben.
Tíz százaléknál is többet drágul idén a karácsonyi bevásárlás
Négy év alatt harmadával drágult meg karácsonyi menünk ára, a leggyorsabb áremelkedést pedig az elmúlt egy évben tapasztaltuk. Ami a legaggasztóbb: az alapvető élelmiszerek után a hús ára is jelentős drágulásnak indult. A hvg.hu ötödik karácsonyi bevásárlása.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.