Gazdaság hvg.hu 2021. szeptember. 16. 10:50

A fiatalok több mint harmadát tette munkanélkülivé a koronavírus

Többségüknek azóta sincsen állása.

A fiatalok 37 százaléka veszítette el az állását a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – írja a K&H ifjúsági indexe nyomán a Forbes. Az index a 19–29 éves, jelenleg állásban lévő és munkanélküli fiatalok körében vizsgálta a járvány hatásait, a minta reprezentatív.

A munkájukat elvesztők nagyjából 46 százaléka (az összes megkérdezett 17 százaléka) már talált magának új munkahelyet. Budapestet nézve a lap szerint jelentősen magasabb ez az arány. 

54 százalék (az összes megkérdezett 20 százaléka) nem tudott elhelyezkedni.

Az ugyanakkor nem derül ki, hogy erre mennyi idejük volt.

A kutatás szerint a fiatalok 46 százalékának állását nem érintette a járványhelyzet. 9 százalék saját döntésből váltott, míg 7 százalék sem a járvány előtt, sem azóta nem volt állásban.

A megkérdezett fiatalok 37 százaléka szeretne inkább külföldön munkát vállalni. A lap szerint a felméréssorozat nyolcéves történetében eddig csak egyszer, 2017-ben volt ilyen magas ez az arány. Egy másik rendkívüli értéket is hozott a felmérés: a fiataloknak mindössze 43 százaléka elégedett a munkájával. A Forbes szerint eddig az 50 százalék volt a jellemző. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.