Négy hónap alatt több mint 20 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítóhoz.
Az Allianz Hungária ügyfelei húszezres nagyságrendet meghaladó viharral kapcsolatos kárt jelentettek be május 1. és augusztus 31. között – közölte a biztosító.
Ezek nagyrésze négy nagyobb vihar következménye: július 9-11. között Tata és környéke, július 15-16-án Debrecen és térsége, július 31. és augusztus 1. időszakában Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyét sújtotta jelentős vihar, augusztus 8-9-én pedig Pest mellett Borsod megyéből érkeztek nagyszámú bejelentések a biztosítóhoz.
Az Allianz Hungáriához bejelentett viharkárok meghaladták a kétmilliárd forintot. A biztosító közleménye szerint a négy hónap alatt történt kárbejelentések jelentősen meghaladták a tavalyi év első hat hónapjában rögzítetteket.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.