Gazdaság MTI 2021. július. 18. 10:53

Büntetőeljárás indult a kigyulladt munkásszálló miatt

Egy embert hallgattak ki gyanúsítottként.

Büntetőeljárás indult a kigyulladt munkásszálló miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Csécsi Soma. A tűz a VIII. kerületi Koszorú utcában lévő szálló második emeletén ütött ki, a lángok elérték a tetőszerkezetet és a szomszédos épület tűzfalát is.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt közölte, az érintett épületeket kiürítették, több ember a tetőre menekült, négy embert onnan hoztak le a tűzoltók, akik elfojtották a lángokat.

Csécsi Soma elmondása szerint egy embert állítottak elő, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A tűzben senki sem sérült meg.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.