Gazdaság hvg.hu 2021. május. 17. 07:32

Publicus: a magyarok negyede kevesebb pénzből kénytelen megélni, mint a járvány előtt

A legtöbben az inflációt okolják a rossz anyagi helyzetük miatt.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A koronavírus magyarországi megjelenése óta a megkérdezettek negyede kevesebb pénzből kénytelen megélni, 8 százaléknak pedig drasztikusan csökkent a bevétele – derül ki a Publicus Intézet április végén, több mint ezer fős mintán végzett felméréséből, amit a Népszavának készítettek.

A megkérdezettek 17 százalékának a járvány kitörése óta nem működik a munkahelye, kevesebb fizetést kap, vagy egyáltalán nem jut keresethez, 8 százalék maga, 15 százaléknak pedig valamelyik családtagja elvesztette a munkáját. A vírus vagy más okozta betegség miatt 16 százaléknak csökkentek a bevételei és 5 százalék azoknak az aránya, akiknek azért lett alacsonyabb a bevétele, mert a gyerekükkel otthon kellett maradniuk az iskolai, óvodai és bölcsődei szünetek ideje alatt.

Rendkívül magas volt a megkérdezettek között (65 százalék) azoknak az aránya, akik szerint a rossz pénzügyi helyzetüket a magas infláció okozza, különösen az élelmiszerárak emelkedése érintette érzékenyen őket.

Az Európai Bizottság szerint a magyar infláció az uniós átlag duplája lesz

Sosem volt fontosabb Magyarországon az érthető és pontos tájékoztatás az Európai Unióról, mint most. Az EUrologus brüsszeli újságíró csapatának célja, hogy az Európai Unióval kapcsolatos hírekről és eseményekről közérthetően, pontosan és ha kell, kritikusan számoljon be, illetve elemzéseivel segítse az olvasót a tájékozódásban.

A Népszava szerint a Publicus eredményei még így is jobb helyzetet mutatnak, mint a Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung néhány héttel korábban végzett közös kutatása: náluk az jött ki, hogy tízből négy magyar úgy érzi, hogy az utóbbi egy évben romlott a háztartása anyagi helyzete.

(Képünk illusztráció)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.