A pénzintézet azt közölte, hogy tanult az esetből.
A JP Morgan 3,5 milliárd euróval támogatta a szurkolók, politikusok és a futballszakma széleskörű elutasítása miatt rövid idő alatt „készenléti állapotba” visszasorolt Európai Szuperligát (ESL). A pénzből akarták finanszírozni az alapító klubok infrastrukturális fejlesztéseit, valamint a helyreállást a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásaiból.
A bank a széles körű ellenállást látva pénteken sajnálatát fejezte ki a sorozat elindításáért.
Egyértelműen tévesen ítéltük meg a nagyközönség álláspontját és azt, hogyan hatott volna ez a jövőre nézve. Tanultunk az esetből”
– közölte egyik képviselőjük.
A bocsánatkérést vélhetően elősegítette, hogy csütörtökön lerontották a JP Morgan fenntarthatósági minősítését. A Standard Ethics, amely a hitelminősítő intézetek mintájára a vállalatok fenntarthatóságát osztályozza most megfelelőről nem megfelelőre módosította az amerikai pénzintézet besorolását.
Révész Sándor: Szuper!
A Szuperliga egyelőre mégsem lesz, de létrejötte törvényszerű, mert a közönség globális. A Felcsútra és a magyar válogatottra nem kíváncsi a világ.
A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz és spanyol klub volt. A tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széles körű ellenérzés fogadta.
Ezek hatására kedden a Manchester City visszalépett a szerepléstől, majd másnap a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Ugyancsak szerdán gondolta meg magát az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan is, a Juventus pedig ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte. Az alapítóklubok közül így már csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott az álláspontján a Szuperligát illetően.
Csütörtökön az angol Premier League irányítói felszólították a sorozatba jelentkezett hat futballklub vezetőit, hogy távozzanak az angol bajnokság bizottságaiból. Később a Szuperliga alelnöke, Andrea Agnelli elismerte, hogy nem indulhat el a sorozat.
A futballszurkolók lázadása elsöpörte a milliárdos Szuperliga ötletét
Két nap alatt összeomlott az európai labdarúgás történetének legnagyobb és legellentmondásosabb reformjáról szőtt terv. Az elit Szuperligájában ugyanis a hagyományok megcsúfolását és a csupasz pénzéhséget látó szurkolók fellázadtak, s az alapítók felét adó angol klubok kihátrálásával értelmét vesztette a kísérlet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.