Össze kell fogni a kisebbik rosszal a nagyobb rossz, a huxit ellen – mondta a vállalkozó, aki Gyurcsányról is elmondta a véleményét.
Az ellenzéki összefogás legnagyobb kihívása, hogy számunkra esetleg vállalhatatlannak tűnő jelölteket is vállalni kell tudni – erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Bojár Gábor. Szerinte magyarság kultúrájából hiányzik, hogy igenis össze kell fogni a kisebbik rosszal a nagyobb rossz ellen. Ezt tanulja most az ellenzék, és tanulják az ellenzéki szavazók is – mondta, hozzátéve: ”Az Orbán-rendszer leváltása fontosabb, mint hogy milyen a viszony a többi ellenzéki párttal.”
Reményét fejezte ki, hogy mire eljön a választás napja, „a Fidesz-árvák is túl tudják magukat tenni a Gyurcsány-fóbián és megértik, hogy a nagyobb baj nem Gyurcsány, hanem a huxit”. Ha „Gyurcsány és Orbán között kell választanom, akkor vita nélkül rá szavazok, mert meggyőződéses demokrata, és Európa-párti.”
Bojár Gábor szerint ugyanis Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, „márpedig ez történelmi bűn, amit meg kell akadályozni, és ennek minden mást alá kell rendelni”. Szerinte a nép nem akarja elhagyni az Uniót, ezért dolgozik a Fidesz „gőzerővel a tömegtámogatás megszerzéséért. Mi másra való ez a szünet nélküli brüsszelezés?”
Szerinte a kilépéssel sokkal szegényebb lenne az ország, de Orbánnak megéri, hogy megszabadul az uniós kontrolltól, így a „ kevesebből is többet lehet kiszedni”. Szerinte a miniszterelnök abból indul ki, hogy „Magyarország helye a két nagy tömb, az orosz és a német érdekszféra között van, a feladatunk pedig, hogy ügyesen balanszírozzunk közöttük.”
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.