A természetalapú megoldásokra jelenleg kevesebb mint 3 százalékot fordítanak a nemzetközi klímafinanszírozásból. Pedig nemcsak a környezetvédelmet szolgálják, hanem számos gazdasági hasznot is hordoznak magukban: helyi közösségeket, városokat, régiókat tesznek ellenállóbbá a környezeti-társadalmi-gazdasági megrázkódtatásokkal szemben. Egy tanulmány szerint, mely az USA legnagyobb hurrikánjainak pusztítását elemezte 1980 óta, egy hektár vizes élőhely elvesztése átlagosan 33 ezer dollárral növelte meg a viharkárokat. Összességében az Egyesült Államok vizes élőhelyei kb. 23,2 milliárd dollárnyi viharvédelmi szolgáltatást nyújtanak.

Az pedig fontos, hogy minél előbb lépjünk. Nemrég a svájci Swiss Re biztosító is arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ GDP-jének a fele, több ezer milliárd dollár nyugszik a biodiverzitáson és minden ötödik ország ökoszisztémája az összeomlás szélén áll. Globális szinten pedig a Világgazdasági Fórum becslése szerint a természetet előnyben részesítő megoldások 10 billió dollár üzleti lehetőséget nyithatnak meg, és 2030-ig akár 395 millió munkahelyet teremthetnek.

A sokoldalú hasznokat kínáló megoldások kiváló példája a mangrove-ökoszisztéma, melyet szakértők a természetalapú megoldások egyik szupersztárjának tekintenek már régóta. Ezek az ökoszisztémák nemcsak óriási mennyiségű légkörből megkötött szenet tároznak a növényi biomasszában és a talajban, de emellett hatalmas gyökérrendszerük segítségével védik a partokat a hurrikánok, vihardagály és tengerszint-emelkedés miatti erősebb eróziótól, eközben pedig tisztítják a vizet és élőhelyet biztosítanak a helyiek élelmezése számára nélkülözhetetlen halfajoknak. A mangrove-erdők önmagukban – ha egészségesek és fenntartható módon gazdálkodnak velük – több mint 18 millió ember lakhelyét óvják az áradásoktól világszerte, és évente összesen 57 milliárd dollárnyi árvízkárt spórolnak meg Kínának, Indiának, Mexikónak, az Egyesült Államoknak és Vietnámnak.

Mangróve fák an Andamán-tengernél

AFP

Na de mik is azok a természetalapú megoldások?

A természetalapú vagy természetközeli megoldások (Nature Based Solutions) a természetes, illetve módosított ökoszisztémák védelme, helyreállítása, valamint az ezekkel való fenntartható gazdálkodás, melyeknek a segítségével orvosolhatnánk korunk számos globális problémáját, köztük az éghajlati válságot. Ez egyfajta gyűjtőfogalom, ami több koncepciót fog össze, mint például a zöld infrastruktúra, az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás a természetes ökoszisztémák segítségével, valamint a természeti katasztrófák okozta károk csökkentése a természetes védőrendszerekkel.  

Az átfogó koncepció alapja az, hogy az egészséges – természetes és gazdálkodásba vont – ökoszisztémák olyan nélkülözhetetlen ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtanak, amelyektől szorosan függ az emberiség jól(l)éte.

Városi környezetben leggyakrabban a parkok, városi fák, zöld tetők és falak, esőkertek formájában találkozhatunk velük, de idetartoznak mindazok a beavatkozások is, melyek a természetes erdőségek, vizes élőhelyek és parti ökoszisztémák megóvására, helyreállítására, valamint az azokkal való fenntartható gazdálkodásra törekszenek.

Ahogy arra modellszámítások rámutattak, ha jóval szélesebb körben alkalmaznánk őket, akkor a természetalapú megoldásokkal a költséghatékony kibocsátás-csökkentések akár 37 százalékát is biztosíthatnánk 2030-ig ahhoz, hogy jó eséllyel 2 °C alatt tartsuk a század végére várható globális melegedés mértékét.

Ez rendkívüli potenciált jelent, amit jelenleg még nem használunk ki eléggé. Pedig megfelelően és hatékonyan alkalmazva nemcsak az éghajlatváltozás mérséklésében játszhatnak jelentős szerepet ezek a megoldások, de hozzájárulnak a víz- és élelmiszerbiztonsághoz, az egészséges és élhető városi környezet fenntartásához, a biológiai sokféleség megőrzéséhez és a természeti csapások (például a hurrikánok) miatti károk mérsékléséhez is.

A természetalapú megoldásokból származó hasznok összefüggő rendszere

Természetvédelmi Világszövetség, a szerző fordítása

Lássuk a fától az erdőt

Mivel egy erdei ökoszisztéma jóval több, mint az azt alkotó fák összessége, így annak helyreállítása is komoly szaktudást és hatástanulmányokat igényel. (Itt a hasonlat kedvéért az erdőt hoztuk példaként, de helyére behelyettesíthető bármilyen más ökoszisztéma, pl. korallzátonyok, sztyeppék.) Habár önmagában a faültetés nem elég, és nem egy varázsszer a klímaválság megoldására, ha azt jól csináljuk, mind az éghajlat, mind a természet, mind az ember számos formában profitálhat belőle. A természetalapú megoldások jó része a teljes ökoszisztéma megőrzésére, felépítésére és helyreállítására fókuszál, hisz hosszútávon azok csak így tudnak külső segítség nélkül, saját magukat regenerálva fennmaradni, és az emberiség számára nélkülözhetetlen ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtani. De mik is ezek a szolgáltatások?

Az ökoszisztéma szolgáltatások mindazokat a javakat és szolgáltatásokat jelentik, amelyek az ökológiai rendszerek természetes vagy ember által befolyásolt működése során keletkeznek, és hozzájárulnak a társadalom, s benne az egyén jól(l)étének fenntartásához és növeléséhez. A megközelítés jelentősége, hogy „lefordítja” a biológiai sokféleség és ökoszisztémák értékét közgazdaságilag értelmezhető nyelvre, ezáltal bekerülhet a költség-haszon elemzésekbe és a politikai-gazdasági döntéshozatali rendszerbe.

Három fő típust különböztethetünk meg:

• Ellátó szolgáltatások: az ökoszisztémák által nyújtott termékek, köztük élelem (pl. gabona, gyümölcs), üzemanyag, rostok (fa, gyapjú), biokemikáliák, természetes gyógyszerek.
• Szabályozó szolgáltatások: az ökoszisztéma-folyamatok szabályozásából fakadó előnyök (pl. levegő és vízrendszerek szűrése/tisztítása, az éghajlat szabályozása, beporzás, talaj- és parti erózió mérséklése, kártevők szabályozása, természeti csapások okozta károk mérséklése).
• Kulturális szolgáltatások: azok a nem materiális javak, amelyeket az emberek az ökoszisztémákból merítenek (spirituális gazdagodás, kognitív fejlődés, művészi inspiráció, kikapcsolódás, kulturális örökség, esztétikai élmény és ökoturizmus).

Az ökoszisztémák által nyújtott javak és szolgáltatások ezen változatos listája is bizonyítja, mennyire fontos a természetes környezetek megőrzése és helyreállítása, ugyanakkor a természetalapú megoldások nem szakszerű alkalmazása épp az ellenkezőjéhez is vezethet, vagyis a természet leromlását és az ökoszisztéma szolgáltatások sérülését okozhatja.

Például az éghajlatváltozás mérséklését célzó faültető projektek, melyek csak egyetlen, nem őshonos faj ültetésével operálnak, a talaj leromlását és a biológiai sokféleség sérülését idézhetik elő, végső soron pedig jóval költségesebbé tehetik (ha egyáltalán lehetséges) az erdő fenntartását hosszabb távon. A fajok vízigényének figyelmen kívül hagyása olyan ökoszisztémákat alakíthat ki, amelyek túl sok vizet használnak fel, így a térségben vízhiány alakulhat ki, hátrányosan érintve a helyi közösségeket, városokat. Ezért ajánlott a természetalapú megoldások kidolgozásához megfelelő szakmai segítséget kérni, valamint az erre dedikált nemzetközi szabványt követni.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a természetalapú megoldások tervezésénél és megvalósításánál fontos az érintettek (önkormányzat, szakhatóságok, releváns gazdasági szereplők, helyi lakosok) bevonása, hogy olyan megoldás szülessen, amit a közösségnek hosszútávon módja és érdeke lesz fenntartani.

Valdemir Cunha / Greenpeace

Válasz a globális kihívásokra

A globális éghajlat szempontjából az egyik legfontosabb ökoszisztéma szolgáltatás a szénraktározás, s ezáltal az éghajlatváltozás mérséklése. A szárazföldi ökoszisztémák növénytakarója és gyökérrendszere (felszín feletti és felszín alatti biomassza) hatalmas szénraktárak, vagyis a légkörből megkötött szén-dioxidot a növényi biomasszában tárolják. A talaj szintén jelentős szénraktár, amelynek épsége és szénmegkötő képessége nagyban függ attól, hogy mennyire ép az azt fedő növénytakaró. Bizonyos partmenti és tengeri ökoszisztémák ugyancsak jelentős szénraktározó kapacitással rendelkeznek, ilyenek például a trópusi-szubtrópusi övben a szárazföld és tenger határán élő mangrove-erdők vagy a tengeri hínár tengeri üledékben felhalmozódó maradványai.

Az éghajlatváltozás mérséklésén túl, a természetalapú megoldások fontos szerepet játszanak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban is. A folyómenti vizes élőhelyek pufferként szolgálnak áradások esetén és a víz megtartása a tájban különböző módszerek segítségével az egyre gyakoribb/intenzívebb száraz időszakok átvészelését is segítik. Ahogy arra Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő folyók programjának szakértője felhívta a figyelmet, hazánkban „az éghajlatváltozás szélsőségeire úgy tudunk felkészülni, ha a víz visszatartását tesszük vízgazdálkodásunk prioritásává és ehhez alakítjuk a területhasználatot is”.

A városi zöldfelületek hűsítik a betondzsungelt, növelik a biodiverzitást, mérséklik a villámárvizek és szélsőséges csapadékesemények hatását, segítik a csapadékvíz tározását, valamint tisztítják a levegőt és szén-dioxidot vonnak ki a légkörből. Mindemellett fontos szerepet játszanak a lakosság mentális és fizikai egészségének javításában, a hőhullámokkal szemben enyhülést nyújtanak, rekreációs lehetőségeket biztosítanak, sőt, sok helyütt a közösségépítést is elősegítik. Az emberi egészség és jóllét javításával pedig közvetetten az egészségügyi költségek csökkentéséhez is hozzájárulnak.

A természetalapú megoldások a biológiai sokféleség rohamos leromlását is segíthetik visszafogni. A Világgazdasági Fórum jelentése szerint a veszélyeztetett vagy közel-veszélyeztett fajok csaknem 80 százalékát az emberi tevékenységek három fő csoportja (az élelmezési, valamint föld- és óceánhasználati rendszer; az infrastruktúra és az épített környezet; valamint a nyersanyag-kitermelés és az energiarendszer) fenyegeti. Az ezekből fakadó nyomást pedig tovább súlyosbítja az egyre fokozódó globális éghajlatváltozás. A természetes ökoszisztémák helyreállításával, a fenntartható erdő- és mezőgazdasági gyakorlatok, valamint az integrált vízgazdálkodás széleskörű alkalmazásával a természetalapú megoldások tehát hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez, és az élelmiszer- és vízbiztonság fenntartásához is.

A természetalapú megoldások nem helyettesíthetik a kibocsátás-csökkentést

A természetalapú megoldások egyre terjednek világszerte. Kormányok, települési közösségek, civil társadalmi szervezetek és az üzleti szféra egyaránt kezdik felismerni sokszínű előnyeiket. A klímaváltozás kezelését célzó Párizsi Megállapodás szövege is említi az ökoszisztémák integritásának védelmét, és ezzel összhangban az országok kétharmada már belefoglalta valamilyen szinten kibocsátáscsökkentési vállalásaiba (NDC) a természetalapú megoldásokat.

Az Európai Unió 2020 decemberében új, ambiciózusabb NDC-t nyújtott be, amelyben rögzítették a 2050-re szóló klímasemlegességi célkitűzést, valamint a 2030-ra szóló magasabb kibocsátás-csökkentési vállalást (legalább 55 százalék). Emellett az EU vállalásában hangsúlyozza a természetalapú megoldások jelentőségét, mivel azok „fontos szerepet játszanak az olyan globális kihívások kezelésében, mint a biológiai sokféleség csökkenése, az ökoszisztémák leromlása, a szegénység, éhínség, egészség, vízhiány és aszály, nemek közötti egyenlőtlenség, természeti katasztrófák és az éghajlatváltozás”. Az új EU Alkalmazkodási Stratégia szintén elismeri a természetalapú alkalmazkodási megoldások fontosságát.

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a természetalapú megoldások nem helyettesíthetik a fosszilis tüzelőkből származó üvegházgáz-kibocsátások azonnali visszafogását, ugyanis az egyre emelkedő kibocsátásokkal a természetes szénelnyelőként funkcionáló ökoszisztémák nem tudnak lépést tartani. Ráadásul nem tudjuk biztosan, hogy a változó éghajlat milyen hatással van a különböző ökoszisztémák szénelnyelő kapacitására, vagyis hogy az egyre melegedő Földön meddig maradnak nettó szénelnyelők a jelenlegi szénraktárak, mint például a talaj és a növényzet.

Egy friss tanulmány szerint Délkelet-Brazíliában egy 33 hektáron elnyúló erdőségben több mint három évtizednyi megfigyelés alapján azt találták, hogy az erdők elkezdtek nettó szénelnyelőből nettó szénkibocsátóvá válni. Méréseik szerint az erdőség 2020-ban 2,6 százalékkal kevesebb szén-dioxidot nyelt el és 3,4 százalékkal többet bocsátott ki, mint 1987-ben. A kutatók szerint azonban ez a trend megfordítható megfelelő gazdálkodási stratégia alkalmazásával és az éghajlatváltozás mérséklésével.

A természetalapú megoldások jelentős mértékben hozzájárulhatnak az éghajlati válság kezeléséhez, azonban ahhoz, hogy hatékonyságukat megőrizzék, minél alacsonyabb szinten kell tartani a felmelegedés mértékét, vagyis egyidejűleg csökkenteni kell a kibocsátásokat.

A természetközeli megoldások sikeres elterjedéséhez azokat támogató szakpolitikákra és szabályozásra van szükség, illetve az ezekkel kapcsolatos fejlesztési, erdő- és mezőgazdálkodási, valamint klíma- és környezetvédelmi politikák összehangolására. Ebben különösen fontos szerepet játszik a területhasználat-tervezés, melynek során a kritikus fontosságú ökoszisztémákat azonosítják és védelem alá helyezik, valamint biztosítják, hogy a különféle pénzügyi ösztönzők és állami támogatások az ökoszisztémák átalakítása helyett azok helyreállítását serkentsék. A szükséges finanszírozás előteremtéséhez pedig fontos, hogy a különböző gazdasági szektorokban robusztus esettanulmányok, jó gyakorlatok és üzleti modellek készüljenek, melyek segítik az adott környezetbe illő, költséghatékony megoldások kiválasztását.

A természetalapú megoldások jelenleg kevesebb mint 3 százalékot kapnak a nemzetközi klímafinanszírozásból. Előremutató Franciaország példája, mely ígérete szerint az éghajlatváltozással kapcsolatos finanszírozásának 30 százalékát a természetbarát megoldásokra fordítja. Az Egyesült Királyság ugyanígy nemrégiben bejelentette, hogy növelni fogják a természet részesedését az éghajlatváltozás kezelésére fordított finanszírozásukból. A 10 pontból álló Zöld Ipari Forradalmat serkentő terv szerint a Zöld Megújulás Alap (Green Recovery Challenge Fund) összesen 80 millió fontot biztosít 2020-2021 során természetvédelmi és helyreállítási projektekre, emellett megkezdik új területek védelem alá vonását, továbbá 5,2 milliárd fontot költenek egy hatéves árvízvédelmi programra, melynek keretében természetalapú megoldások segítségével erősítik meg a partokat.

Hazánkban is nagy szükség volna arra, hogy mind az állami, mind a magán szféra több figyelmet és forrást biztosítson ezekre a megoldásokra, melyek nemcsak az éghajlati és ökológiai válság kezelését segítik, de az általuk biztosított ökoszisztéma szolgáltatások egyben közvetlen megélhetésünk és jóllétünk zálogai is.

Lehoczky Annamária, meteorológus, éghajlatkutató (PhD), környezeti szakújságíró cikke eredetileg a Másfélfok.hu-n jelent meg.