November eleje óta nem látott szinteken a magyar deviza.
364 alá esett a forint euróval szembeni árfolyama december 28-án, vagyis az első karácsony utáni kereskedési napon. Az árfolyam a 362-es szinten nyitott, majd szinte azonnal gyengülni kezdett, délután fél 2-re a 365-öt is megközelítette, de 364,8-ról visszaerősödött 634,5-re. Az euróval szembeni árfolyam legutóbb november elején, október végén mozgott a 364 fölötti tartományokban, sőt október végén 370-es történelmi csúcspontját ostromolta.
A forint karácsony utáni árfolyama kilógott a többi régiós deviza sorából, a cseh korona árfolyama lényegében stagnált, a lengyel zloty ingadozott. A magyar deviza gyengélkedését egyfelől az év végi likviditásszűkösség, másfelől a Magyar Nemzet Matolcsy György jegybankelnökkel készített interjúja magyarázhatja – írja a Portfolio.hu. Az interjúban a jegybankelnök ismét hitet tett amellett, hogy a jegybanknak hozzá kell járulnia a gazdaság ösztönzéséhez, ami a forint árfolyamát kevéssé támogató laza monetáris politika folytatását vetíti előre.
Ugyanez következik a jegybank karácsony előtt nyilvánosságra hozott inflációs jelentéséből, az abban található előrejelzés szerint az infláció várhatóan a 3 százalékos jegybanki célon fog alakulni, ami nem tesz szükségessé beavatkozást.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.