A 3-as metró belvárosi szakaszának felújítása miatt komoly dugókra számít a főváros.
Budapestnek rendkívüli nehézségeket okoz most a díjmentes parkolás – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a pénteki közleményében.
Orbán Viktor kedden jelentette be a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzethez kapcsolódó intézkedések között, hogy ismét díjmentesen lehet parkolni az országban, így Budapesten is.
A fővárosi önkormányzat és a BKK tisztában van azzal, hogy sokak életét kényelmesebbé teszi, ha autóval közelíthetik meg úti céljukat, a november 7-én induló metrópótlás miatt azonban további jelentős pluszterhet ró a fővárosban közlekedőkre az ingyenes parkolás miatt megnövekedő gépjárműforgalom – írták, arra utalva, hogy szombaton elkezdődik a 3-as metró belvárosi szakaszának felújítása.
A közlemény szerint a BKK hetek óta minden rendelkezésére álló médiafelületen hangsúlyozza: a metrópótlásban részt vevő buszok előnyben részesítése érdekében a belváros számos forgalmas útszakaszán torlódásokra, hosszabb utazási időre kell számítania mindenkinek, akár közösségi közlekedéssel, akár gépkocsival közlekedik.
A BKK-nál úgy vélik, hogy a legkritikusabb helyzet várhatóan a Váci úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a kiskörúton lesz, azonban a korlátozások, a számos forgalmas útvonalon megváltozó forgalmi rend és az összesen 13 kilométeres útszakaszon kijelölt buszsávok miatt kialakuló közúti torlódások várhatóan a teljes főváros és az elővárosok közlekedésére is hatással lesznek majd.
A BKK szerint a metrópótlás miatti korlátozások már önmagunkban is nagy nehézséget okoznak minden Budapesten közlekedőnek. Hozzátették, a metrópótló buszok gördülékeny haladására kijelölt buszsávok és az egyébként is szűk közúti kapacitás hatékonyságát nagymértékben ronthatják majd a parkolóhelyet kereső, arra várakozó autósok, de akár a torlódásokat megelégelve szabálytalanul a buszsávban haladó gépjárművek is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.