Gazdaság hvg.hu 2020. július. 31. 11:42

Akkorát zuhant az EU GDP-je, mint még soha

Eddig két ország adott csak le olyan GDP-adatot a második negyedévről, amelyben 10 százalékosnál kisebb a visszaesés.

Az egy évvel korábbihoz képest 14,4 százalékkal esett vissza az EU GDP-je a második negyedévben – közölte az Eurostat. Az unió keleti felén volt kicsivel jobb a helyzet, az eurózónában 15 százalékos esést mértek.

Az idei első negyedévhez képest az EU egészében 11,9, az eurózónában 12,1 százalékos visszaesést mértek.

Az EU gazdasági teljesítményét 1995 óta mérik, azóta egyetlen alkalom sem volt, amikor ekkora esés lett volna.

Azt azért hozzátette az Eurostat: a járvány miatt nem teljes körű eddig az adatszolgáltatás, és még változtathatnak a módszertanon. A következő, részletesebb becslést két hét múlva adják majd ki.

Sok ország statisztikai hivatala még nem adta le a saját adatát, így egyelőre a magyar számot sem ismerjük, a KSH augusztus 14-én közli majd, mit mért. A már ismert adatok közül a legdurvább a spanyol visszaesés, ott 22,1 százalékkal zuhant a gazdaság, de a francia 19, valamint az olasz 17,3 százalékos esés sem sokkal jobb ennél. Két keleti tagállam van eddig, amely tíz százalékosnál kisebb visszaesést jelentett: Litvániában 3,7, Lettországban 9,6 százalékos a zuhanás, és sokat elmond az EU helyzetéről, hogy a csehek -10,7 százaléka az eddigiek közül még mindig a harmadik legjobb mutató.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.