Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Kétséges, hogy az EU vezetőinek péntek reggel kezdődő, brüsszeli csúcstalálkozóján megállapodnak-e az új hétéves költségvetés és a helyreállítási alapfeltételeiről. Ez azonban távolról sem csak Orbán Viktor fenyegetéseinek tudható be.
„Az értékeket nem lehet pénzre váltani.” António Costa portugál miniszterelnök fogalmazott így a portugál köztévének, miután kedden találkozott magyar kollégájával, Orbán Viktorral. A baloldali politikus épp azon a napon járt Budapesten, amikor az Országgyűlés elfogadott egy parlamenti határozatot, amely alapján a magyar miniszterelnök többek között nem mehet bele abba, hogy az uniós pénzek kifizetésénél a jogállamisággal kapcsolatos eljárásokat figyelembe vegyék.
Ugyanezen a napon Angela Merkel, az EU soros elnökségét betöltő Németország kancellárja Pedro Sánchez spanyol miniszterelnököt fogadta, aki utána még Párizst és Stockholmot is útba ejtette. Merkel előző nap még az olasz kormányfővel, Giuseppe Contéval tárgyalt, a téma pedig minden esetben ugyanaz volt: az EU 2021–2027 közötti költségvetése és a hozzá kapcsolódó helyreállítási alap, amelyről amilyen sürgős lenne megállapodni, annyira távoliak az álláspontok.
A kormányfői utazgatások alapján úgy tűnhet, mintha a koronavírus-járvány már a múlt lenne, ám ez messze nincs így. Erre utal az is, hogy Costa például Orbán támogatásáért cserébe azt kérte a magyar kormányfőtől, Magyarország fontolja meg a Portugáliával szemben bevezetett utazási korlátozások feloldását. De azt sem lehet elfelejteni, hogy amikor az uniós pénzekről esik szó, az egész Európát telibe kapó pandémia miatt a korábbinál sokkal nagyobb tétről beszélünk. Szám szerint majdnem a duplájáról, a legutóbbi javaslat szerint 1824 milliárd euróról, jelenlegi árfolyamon a magyar GDP majdnem 14-szereséről kezdenek el péntek reggel alkudozni – immár egy légtérben – a 27 uniós tagország vezetői, a vizitek ezt a találkozót vezették fel.
A legkeményebb csata
Az EU hétéves költségvetési keretéről (MFF) való alkudozás alighanem a legkeményebb vita a tagországok között általában is: az egyhangú döntéshez a nettó befizetők és a szegényebb, kedvezményezett országok érdekeit kell összehangolni. Most pedig két dolog is nehezíti a kompromisszumot:
- a koronavírus-válság utáni gyors helyreállításra jelentős pluszforrást kell teremteni,
- az uniós pénzekkel kapcsolatos visszaélések elkerülése érdekében meg akarják teremteni a lehetőségét annak, hogy a jogállamisággal és az igazságszolgáltatással kapcsolatos problémák esetén korlátozzák a kifizetéseket.
Jó hír, hogy egy harmadik vitatott pontról már politikai konszenzus alakult ki: a pluszforrás fedezetét rövid távon az Európai Bizottság kötvénykibocsátása adja majd. A hitelfelvételbe még a magyar honatyák is belementek, bár maga Orbán Viktor nem sokkal korábban még arról beszélt: „a magyar ember fejében – szerintem helyesen – megszólal a vészcsengő azonnal, hogyha adósságról van szó”. Hogy ehhez a hitelből való fejlesztéseket propagáló MNB-elnök, Matolcsy György mit szólna, azt most hagyjuk, nézzük a másik két pontot.
A támogatások és a jogállamisági feltételek összekötése nem újdonság, a javaslat már az Európai Bizottság eredeti, 2018 tavaszán publikált költségvetési javaslatában is szerepelt. Bár tagországok neve nem kerül szóba, azt soha nem titkolták különösebben, hogy a javaslat Magyarországnak, Lengyelországnak és az EU legkorruptabb államaiként elkönyvelt Romániának, illetve Bulgáriának szól. Az azóta – jórészt háttérben – zajló egyeztetések során a magyar kormány egy részgyőzelmet már aratott: a pénzek megvonásához a tagországok minősített többsége kellhet, ami jóval kedvezőbb, mint a bizottság javasolta rendszer, amelyikben a minősített többség a büntetés elutasításához kellett volna. A minősített többség 15 – az EU lakosságának legalább 65 százalékát adó – a tagországot jelent, nem mindegy, hogy ennyit a bizottságnak vagy az intézkedést megakadályozni kívánó kormánynak kell összegyűjtenie.
Az új frontot az úgynevezett hetes cikk szerinti eljárások beemelésével nyitotta a Tanács. Magyarország már az eljárás elindítása miatt is pert indított, ennek tárgyalása június végén zajlott az Európai Bíróságon. A két ügy összekötése tehát minimum vitatott, talán a portugál miniszterelnöknek sem okozott különösebb problémát, hogy támogassa magyar kollégáját abban, a költségvetés indítása előtt zárják le a közvetlen következmények helyett inkább a magyarokra égetett billogként éktelenkedő eljárást.
Az viszont egy másik kérdés, hogy Orbánnak sikerül-e a jogállamiság kérdését általában levetetni a napirendről. A feltételesség ugyanis egyfajta garanciaként is szolgálhat a nettó befizetők számára, vagy egy ennél egyszerűbb hasonlattal: a német adófizetők szeretnék tudni, hova megy a pénzük.
Nem véletlen, hogy Angela Merkel – aki egy komoly tabut tört meg, amikor belement abba, hogy az EU közös hitelfelvételével egészítsék ki az EU-forráskeretet – maga is hangsúlyozza: támogatja a jogállamisági feltételek alkalmazását. Itt tehát sokkal keményebb ellenféllel találja szembe magát a magyar miniszterelnök – miközben az azért továbbra sem világos, hogy a „jogállamiság megsértése” pontosan mit is jelent majd, vagyis milyen szempontrendszer alapján pécéznének ki egy-egy tagállamot, és pontosan mi kellene ahhoz, hogy a súlyos szankciókig eljussanak. Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel ugyan egyetért azzal, hogy alakítsanak ki egyfajta monitoringrendszert, ám annak szempontrendszerére is minden bizonnyal ráakaszkodnak a magyar kormány jogászai: Varga Judit igazságügyi miniszter korábban kifejtette azt az álláspontját, hogy a jogállamiság objektívan nem értelmezhető az uniós jogrend keretei alapján, ott „tisztelettel kellene lenni a tagállamok sajátosságaira”.
A tagállami politikák kérdése ráadásul nem csak itt kerül elő: a koronavírus utáni helyreállítási alap elosztását nemzeti reformtervekhez kötné a Tanács, ezek jóváhagyását pedig ahhoz, mennyire követik a költségvetési politikák összehangolásáról szóló európai szemeszterben elfogadott ajánlásokat. Ezeknek megsértése eddig különösebb szankcióval nem járt, ennek megfelelően a kormány nem is tulajdonított komoly jelentőséget nekik. Márpedig elég a legutóbbi értékelést felidézni, hogy lássuk, ez sem lesz könnyű menet: a májusban kiadott elemzésben bírálatként előkerül a korrupció, a leszakadó társadalmi rétegek segítésének elégtelensége, az alulfinanszírozott egészségügy, a koronavírus idején adott segítségnyújtás szűkmarkúsága és így tovább.
Egyre kisebb az esélye, hogy ne kössék politikai feltételekhez az EU-pénzeket
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke bemutatta az új EU-költségvetésre vonatkozó javaslatait. Nem a jogállamiság az egyetlen szigorú pont benne.
Mennyit? Miből?
Ebből is látszik, hogy a kérdés korántsem olyan fekete-fehér, mint ahogy akár a parlamenti határozat láttatni próbálja, így Orbán Viktor leginkább abban reménykedhet, hogy a megállapodás érdekében egyszerűen halasztják a kérdés rendezését. Ha ugyanis az EU egészét fenyegető problémákat nézzük, a jogállamiság mellékesnek tűnik, Orbán esetleges vétója pedig egy komoly rendezési folyamatot akaszthat meg.
Más kérdés, hogy Orbánnak nem ez az egyetlen gondja, és talán nem is ez a legnagyobb. Ennél sokkal fontosabb, vélhetően mindenkinek, a pénz.
Itt alapvetően két érdek ütközik, a befizetőké és a kedvezményezetteké, de most ennél is bonyolultabb a képlet. A bizottság – tekintettel a kiemelkedő magyar gazdasági növekedésre – a mostani, 2014–2020-as ciklushoz képest negyedével kevesebb pénzt ajánlott fel felzárkóztatásra. A dél-európai, a magas államadósság és az alacsony növekedés miatt gondokkal küzdő dél-európai államok esetében pedig emelik a keretet. Erre tett rá még egy lapáttal a koronavírus, hiszen jobbára épp ezek a dél-európai országok azok, ahol a járvány is a legnagyobb gondokat okozta. A pénz elosztásában ugyanis a fő szempont az lenne (az 560 milliárd eurós helyreállítási forrás 70 százalékét két év alatt ez alapján osztanák szét), milyen gazdasági hatást gyakorolt a járvány: mennyivel nőtt a munkanélküliség, mekkora a GDP.
Olaszországban és Spanyolországban is 11 százalék körüli visszaesést jósol az Európai Bizottság erre az évre – Magyarországon 7 százalékról beszél (a kormány 3 százalékról, bár Gulyás Gergely pedig a csütörtöki Kormányinfón úgy fogalmazott: csak abban van vita, milyen mértékű lesz a recesszió), de még a németeknél is 6 százalékot meghaladó csökkenést prognosztizál. Az érdek tehát közös, hogy minél előbb megállapodás szülessen, hiszen a helyreállítás késlekedése tovább ronthatja a kilábalás esélyét, ám pont emiatt a takarékoskodásra ügyelő államok még takarékosabbak. És az ő lobbierejük Orbán Viktorénál is sokkal erősebb.
A takarékoskodók csapatát ezúttal a „fukar négyes” néven emlegetett országcsoport, Ausztria, Svédország, Hollandia és Dánia képviseli. Ők pedig a teljes keret lefaragása helyett most azt szeretnék elérni, hogy a hitellel fedezett alap forrásait a kedvezményezettek is hitelként tudják felhasználni. Brüsszelben nem feltétlenül lelkesednek ezért, mondván ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az amúgy is súlyosan eladósodott országok még nagyobb terhet vennének a vállukra. A javaslat szerint a 750 milliárd eurós hitel egyharmada lenne visszatérítendő forrás, kétharmada támogatás – Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint ez alapot adna arra, hogy a költségvetési lyukak tömködésére használják a pénzt. A fukarok készek vétózni, erről beszélt Stefan Löfven svéd miniszterelnök is, igaz, némileg finomítva a kijelentését azzal: "nem úgy ülsz le a tárgyalóasztalhoz, hogy vétózni fogsz, hanem úgy, hogy megpróbáltok megoldást találni".
Még szerencse, hogy arról egyelőre nem kell dönteniük a tagállami vezetőknek, a 750 milliárdosra tervezett hitelt hogyan fizetik majd vissza. A kötvények lejárata legalább nyolc év, vagyis a fizetést a 2027 után induló hétéves költségvetés idején kell majd elkezdeni. Brüsszelben azt szeretnék, hogy ez minél kevesebb közvetlen terhet jelentsen az uniós országok számára – az Orbán által vizionált adósrabszolgaságtól ez elég messze esik –, elsősorban olyan külső forrásokat vonnának be, amelyek az unión kívüli cégeknek jelentene terhet. Ilyen például a nem túl fogyasztóbarát „importált fogyasztási cikkek karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus” névvel illetett rendszer.
Ennek a lényege az, hogy vámot vetnének ki az olyan termékekre, amelyek előállításánál az uniósnál kevésbé szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírásokat alkalmaztak. Ehhez hasonlít a digitális illeték, itt azokat a techszolgáltatókat adóztatnák, amelyek úgy nyújtanak szolgáltatást egy adott országban (például értékesítenek hirdetési helyeket), hogy fizikailag nincsenek jelen, így nem is kötelesek adózni.
A nagy kérdés az lesz, mindez mire lesz majd elég, és hét év múlva egy hasonló vita miről fog majd szólni: arról, hogy még többet kell a tagországoknak fizetniük a közös kasszába, vagy arról, hogy még kevesebbet kapnak belőle.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
