Gazdaság hvg.hu 2020. június. 21. 07:55

És akkor csontvázak helyett a Lánchíd esik ki a szekrényből

Lefújták a veszélyhelyzetet, egyre közelebb járunk a teljes újranyitáshoz; a Lánchíd és a tűzijáték miatt veszett össze a főváros a kormánnyal; sorra vizsgálják felül a cégek a rasszizmus gyanújába került márkaneveiket és logókat. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Visszavonta a kormány a március 11-től érvényben lévő veszélyhelyzetet, de ezzel párhuzamosan, az egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezetett be december 18-ig. A 65 évesnél idősebbeknek fenntartott, 9-12 közötti bolti idősáv is megszűnt. Utóbbi fenntartása ellen korábban egyre többen tiltakoztak, még a Magyar Nemzet is arról írt, a helyzet egyre több feszültséget okoz. Az is változás, hogy újra be kell jelenteni a házhoz szállítást is, pedig a könnyítéseknek is köszönhetően áprilisban történelmi rekordot döntött a csomagküldő és internetes kiskereskedelem.

MTI

Lassan magához tér a turizmus is, de tényleg csak lassan. A Wizz Air új gépeket vásárol, több dolgozót visszavesz. A buszos cégek rosszabbul jártak, őket megroggyantotta, hogy városnéző buszok vezetése helyett sok sofőr inkább elment a Volánhoz dolgozni. A Magyar Turisztikai Ügynökség a vidékieket kérte, hogy látogassanak el Budapestre, mert a külföldiek még egy ideig nem fognak visszatérni.

Változik a munkarend is sok helyen: sorra futnak be jelentős gazdasági szereplők közleményei arról, hogy a jövőben több teret adnak a home office-nak. Arra viszont egyelőre sem a munkáltatók, sem a munkavállalók nincsenek felkészülve, hogy a betanulástól kezdve, az előléptetésen át a kiégésig már semmi nem lesz a régi.

A magyar sportklubok azért még kapnak némi támogatást a járvány miatt ez után is: közpénzből védekezhetnek a vírus ellen egészen december 31-ig. Az is kiderült, hogy a koronavírus miatt nincs Magyarországnak még mindig tengerpartja – hiába jelentette be Szijjártó Péter még tavaly, hogy kikötőnk leszTriesztben, az adásvétel még mindig nem zárult le.

--- voting control ---

Hirtelen észrevették a politikusok, hogy évek óta fel kellett volna újítani a Lánchidat. Nyilvánosságra került egy elemzés, amely szerint bármikor kritikus fázisba fordulhat a híd állapotának romlása, és már nem túlzás azt írni, hogy bármikor elkezdhet szétesni a híd.

Túry Gergely
A kormány szerint Budapest indokolatlanul késlekedik a felújítás elkezdésével, a főváros vezetői állítják, a kormány nem ad elég pénzt a felújításra. Annyi biztos, hogy Tarlós István főpolgármestersége utolsó napjaiban elismerte, nem elég a pénz, utódja, Karácsony Gergely pedig úgy számol, kétszer annyiba kerül a munka, mint amennyi rendelkezésre áll.

A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Tüttő Kata mindenesetre azt ígérte: fel fogják újítani a Lánchidat. Azt is hozzátette, augusztus 20-án kihagyják a tűzijáték helyszínei közül a hidat, hogy ezzel is kíméljék azt. Ez már csak azért is fontos, mert kiderült, hogy a kormány több pénzt adhat az augusztus 20-i ünnepségre, mint a Lánchíd felújítására. A főpolgármester minderre, valamint a kormányzati kritikákra úgy reagált: Budapest eddig is fejőstehén volt, de most a kormány vágóhídra küldené.

--- voting control ---

Lassan az összes, erre alkalmas kutatóhely, gyógyszergyártó és biotechnológiai vállalat az új típusú koronavírus elleni védőoltáson vagy a koronavírus-betegség kezelésére alkalmas gyógyszer kifejlesztésén dolgozik. Már több mint százféle vakcina áll fejlesztés alatt, és köztük magyar is van.

A cégek hatalmas kockázatokat is vállalnak, így elkezdtek leszerződni beszállítókkal és külsős gyártókkal. Sőt, a vakcinafejlesztők tulajdonképpen nemcsak a vakcináért futnak versenyt, hanem a gyártókért is. A kérdés persze az, hogy mennyit nem szégyellnek kérni a vakcináért. De a fejlesztésekkel jobban álló cégek közül már több jelezte, hogy gyakorlatilag nullszaldós áron, legfeljebb minimális árréssel tervezi piacra dobni a maga oltóanyagát.

--- voting control ---

A hét képe: pisztoly és egy köteg pénz Bojko Boriszov éjjeliszekrényén. A bolgár kormányfő nem tagadta a kép valódiságát, ehelyett a köztársasági elnököt vádolta azzal, hogy éjszaka drónnal fényképez be az ablakán.

Sorra vizsgálják felül a cégek márkájuk nevét vagy logóját, miután az Egyesült Államokban és Európában is fellángolt a vita, mennyire van jelen a mindennapokban a rasszizmus.

A PepsiCo bejelentette, hogy átalakítja az Aunt Jemima márkáját, mert a logója rasszista sztereotípiákat jelenít meg. Később a Mars Inc közölte, hogy felülvizsgálja az Uncle Ben'st, hasonló okból. A Colgate pedig az Ázsia-szerte forgalmazott Darlie fogkrém csomagolását gondolja újra, mert a márka logója egy blackface-t viselő fehér férfi portréja.

--- voting control ---

Úgy tűnhet, akármikor is térnek vissza a külföldi turisták Magyarországra, lesz, ami ugyanolyan állapotban fogadja majd őket, mint amikor legutóbb itt jártak: néhány híres épület felújítása már annyi ideje folyik, hogy elképzelni is nehéz, milyen lesz, ha egyszer elkészülnek velük. Körbenéztünk a leghíresebb soha véget nem érő felújítások között, és nem voltunk boldogok a látványtól.

Túry Gergely

Az Operaház felújítása például már három éve húzódik, miközben a költségkeret a triplájára nőtt. A Tőzsdepalota több mint tíz éve áll üresen. Híres példa a Kodály köröndnél lévő ház is, amelynek már évtizedek óta folyt a tatarozása akkor, amikor 2014-ben kigyulladt a tetőszerkezet. Most épp 2021-re ígérik a felújítást.

--- voting control ---

Tatán egészen más ingatlanfejlesztés borzolja a kedélyeket. Az Öreg-tó partjára egy 120 szobás luxushotelt építenének, ami ellen aláírásgyűjtés is indult a városban. A városnak jól jönne a helyi adó, amit az új szálló fizetne, ám nem mindenki szerint érné meg ezért feltúrni a mostani természetvédelmi területet. Volt, aki népszavazást akart az ügyben, de felmondott a helyi választási bizottság több tagja, így azt nem lehetett megtartani.

Máté Péter

Az építtető állítása szerint nem érti az ellenállást, hiszen eddig csak egy, a tulajdonukban lévő magánterületen elképzelt előzetes vízió egy változatát mutatták be, amit a tiltakozók úgy állítanak be, mintha végleges és eldöntött, konkrét tervvel álltak volna elő. Közben a háttérben felsejlik Mészáros Lőrinc is.

--- voting control ---

Az EU-átlag mindössze 67 százaléka volt 2019-ben a Magyarországon egy főre jutó tényleges fogyasztás az Eurostat most közölt adatai szerint. Ez az uniós országok között a harmadik legrosszabb érték, csupán Bulgária (59%) és Horvátország (66%) került a tavalyi adatok alapján Magyarország mögé. A szlovák életszínvonal 73 százaléka az EU-átlagnak, a románoké pedig már 79.

Az Eurostat felmérte az egy főre jutó, a helyi árszinttel korrigált nemzeti összterméket is.  Magyarország itt valamivel előrébb van, 73 százalékkal holtversenyben a 21-22. helyen vagyunk Lengyelországgal.

--- voting control ---

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.