Nem azt fogják vizsgálni a szabályok enyhítésekor, hogy melyik iparágaknak vagy régióknak lenne gazdaságilag szüksége a nyitásra, hanem az egészségügyi helyzet alapján döntenek – ígérte a miniszterelnök.
Az olasz kormány május 4-től óvatosan elkezdi enyhíteni a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat – jelentette be az olasz kormányfő. Giuseppe Conte azt mondta: a kormány még a héten nyilvánosságra hozza az enyhítés részletszabályait.
A részleges újranyitásról szóló döntést tudományos adatok alapján fogják meghozni,
nem azzal a céllal, hogy elégedetté tegyük a közvélemény egy részét, vagy hogy kielégítsük néhány iparág, cég vagy régió igényeit
– tette hozzá.
Conte arra is figyelmeztetett: az enyhítés azzal a kockázattal jár, hogy újra megnő a koronavírusos betegek száma, ezért csak olyan döntéseket fog meghozni a kormány, amelyek mellett az egészségügyi ellátórendszer képes lesz kezelni a helyzetet.
Olaszországban március 9-e óta vannak szigorú korlátozások és kijárási tilalom a járvány miatt, március 22-én pedig minden olyan vállalat leállt, amelynek a működése nem létfontosságú. A Reuters azt írja, hogy az állami vezetők erre az évre 8 százalékos gazdasági visszaesést várnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.