A járvány előtt még szerény növekedéssel számoltak, ez már a múlté.
Az olasz hazai össztermék (GDP) mintegy 5 százalékkal csökkenhetett az idei első negyedévben az előző negyedévvel összevetve - véli az olasz jegybank. Negyedéves gazdasági jelentésében a szervezet azzal számol továbbá, hogy márciusban az ipari termelés mintegy 15 százalékkal esett vissza februárhoz képest, és közel 6 százalékkal csökkent az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez viszonyítva. A jegybank jelentésének összeállítói nem adtak előrejelzést a GDP és az ipari termelés idei egész évi várható teljesítményével kapcsolatban.
A Confindustria, az olasz gyáriparosok szövetsége 6 százalékos, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 9,1 százalékos, a Goldman Sachs pedig 11,6 százalékos idei olasz gazdasági visszaeséssel számol. Február közepén – tehát még az első olaszországi koronavírus-esetek nyilvánosságra kerülése előtt – kiadott prognózisában az Európai Bizottság még 0,3 százalékos bővüléssel számolt erre az évre a tavalyi 0,2 százalékos GDP-növekedés után.
Olaszországban március 9-e óta gyakorlatilag áll a gazdaság a koronavírus miatt hozott kormányzati intézkedések hatására, szakértők szerint az euróövezet harmadik legnagyobb gazdasága mély recesszióban van. Az ISTAT olasz statisztikai hivatal április 30-án ismerteti a gazdaság idei első negyedévi teljesítményével kapcsolatos előzetes adatokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.