Gazdaság hvg.hu 2020. március. 21. 10:21

Budapesten ragadt a csehek maszkszállítmánya

Félmillió darabot várnak, hiába.

Az Index szemlézte a cseh Idnes.cz lap információját, amely szerint Budapesten lefoglalták azt a félmillió darab maszkot, amelyet a csehországi Morva-sziléziai kerület rendelt meg Indiából, hogy védekezzen a koronavírus ellen. A kerület kormányzója a lapnak azt mondta, nagyon számított erre a szállítmányra, mert a terület minden lakosát fel akarják szerelni maszkkal, az egyetlen szerencséjük az, hogy még nem fizettek az áruért.

A magyar azért foglalták le a szállítmányt, mert egy magyar cég is részt vett a szállításban. Egy másik elképzelés szerint az exportáló cégtől a magyarok is rendeltek nagy tételben maszkokat, de az nem érkezett meg, ezért tartoztatták fel a cseheknek szánt szállítmányt.

Közben a csehek a tervek szerint szombaton egy hétmillió maszkból álló szállítmányt kapnak Kínából. Ezek a maszkok ráadásul százszor moshatók, így pótolni tudják azt a kiesést, amit a lefoglalt szállítmány okozott. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?