Gazdaság hvg.hu 2020. március. 18. 15:53

Kónya István: A recesszió már most garantált

A válságot a járvány kapcsán hozott intézkedések indították el Kónya István közgazdász szerint, de évek óta lehetett látni, hogy lassulás közeleg.

Az elmúlt évek gazdasági fejlődése elfedett mindenféle sérülékenységet, ezek most láthatóvá válnak - nyilatkozta Kónya István, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ tanácsadója, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Középtávon erős strukturális átrendeződés fog lezajlani, iparágak mennek csőbe vagy alakulnak át. Éhinségtől Magyarországon nem kell tartani, de a turizmus a padlóra kerül. Abból viszont még jól is kijöhetünk a szakértő szerint, hogyha az európai cégek hazahozzák ázsiai termelésüket.

Likviditást kell biztosítani a cégeknek - vélekedett Kónya. Nem lesz más megoldás, mint általános védőhálót húzni a vállalkozások alá, akár hitelkerettel, akár adómoratóriummal. A tömeges munkanélküliség veszélyén pedig az államilag támogatott, csökkentett munkaidős foglalkoztatás tudna segíteni - vélte Kónya, aki szerint a tűzoltás nemzetállami keretek között történik, az Európai Unió nem sokat tehet.

A recesszió szerinte már most garantált, bár a számokat csak hónapok múlva fogjuk látni. A válságot a vírus megfékezésére bevezetett lépések váltották ki, ugyanakkor mint a közgazdász fogalmazott, évek óta beszélünk már egy közelgő lassulásról.

A teljes interjú a HVG csütörtökön megjelenő lapszámában olvasható.

HVG
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.