Gazdaság MTI 2020. február. 27. 21:29

A vártnál nagyobb sokk érheti a világgazdaságot a koronavírus miatt

Londoni pénzügyi elemzők szerint úgy tűnik, hogy az új típusú koronavírus okozta, Kínából kiindult járvány terjedése a vártnál nagyobb negatív globális keresleti sokkot okoz, és emiatt a kínai és a világgazdaság idei növekedési üteme valószínűleg elmarad az eddigi előrejelzésektől.

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics csütörtök este bemutatott, felülvizsgált helyzetértékelésében közölte: jóllehet a járvány terjedését Kínában sikerült ellenőrzés alá vonni, a kínai gazdaság azonban meglehetősen nehézkesen kel ismét életre.

Ennek alapján a ház az év egészére az általa korábban várt 5 százalékos bővülés helyett most már alig 3 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít Kínában.

A Capital Economics londoni elemzői közölték: ugyanebből az okból

az eddigi prognózisukban szereplő 2,9 százalékról 2,5 százalékra rontották a világgazdaság egészének idei növekedésére szóló előrejelzésüket.

A cég a globális kereslet várható gyengülése miatt a brit hazai össztermék (GDP) idei növekedési ütemére adott becslését is rontotta: az eddigi 1 százalék helyett 0,8 százalékos növekedést vár Nagy-Britanniában 2020 egészében.

A Capital Economics londoni elemzői ugyanakkor 2021-ben a világgazdasági kereslet élénkülését valószínűsítik, és ennek alapján a brit gazdaság jövő évi növekedésére adott prognózisukat 1,8 százalékról 2 százalékra javították.

Egy másik nagy londoni elemzőház, a Bank of America globális pénzügyi szolgáltató csoport kutatási részlege (BofA Global Research) ugyancsak csütörtökön közzétett, módosított globális előrejelzésében közölte: a koronavírus-járvány megfékezése érdekében tett kínai szakpolitikai intézkedések igen agresszív jellege valószínűleg érdemben lassította a kór terjedését, ez azonban súlyos átgyűrűző globális gazdasági hatásokkal járt.

A ház ennek alapján az eddigi előrejelzésében szereplő 3,1 százalékról 2,8 százalékra rontotta a világgazdaság idei egész évi növekedésére szóló prognózisát, hangsúlyozva:

a 2009-es globális pénzügyi válság óta most először nem érné el a 3 százalékot a világgazdaság növekedésének éves üteme.

A cég ugyanakkor kevésbé borúlátó módon ítéli meg a kínai gazdaság növekedési kilátásait, mint a Capital Economics szakértői. A BofA Global Research londoni elemzői közölték: az általuk eddig várt 5,6 százalék helyett 5,2 százalékos növekedést valószínűsítenek 2020 egészére a kínai gazdaságban. Hangsúlyozták azonban, hogy 1990 óta ez lenne a kínai hazai össztermék leglassabb éves növekedése.

A BofA Global Research londoni elemzői ráadásul egy hónapon belül másodszor rontják kínai prognózisukat: januárban 5,8 százalékról módosították idei növekedési becslésüket 5,6 százalékra, vagyis arra a szintre, amelyet csütörtöki új előrejelzésükben 5,2 százalékra korrigáltak tovább. A ház ugyanakkor 2021-ben 6,2 százalékra visszagyorsuló növekedést vár a kínai gazdaságban.

Más nagy londoni cégek is hasonló növekedési pályaívet vázoltak fel legújabb előrejelzéseikben. A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő közölte: modellszámításai szerint a járvány megfékezésére foganatosított karantén-intézkedések és egyéb korlátozások az idén 0,6 százalékponttal lassítják a kínai GDP-növekedést az általa eddig várt ütemhez képest.

A Moody's ennek alapján 5,2 százalékra rontotta a kínai gazdaság idei egész éves növekedésre szóló prognózisát az eddigi előrejelzésében szereplő 5,8 százalékról.

A cég nem módosította 2021-re adott, 5,7 százalékos kínai GDP-növekedéssel számoló előrejelzését.

A hitelminősítő hangsúlyozta: ezek a prognózisok arra a várakozására alapulnak, hogy a járvány terjedése a következő hetekben már lassulni kezd és helyreáll a normál gazdasági aktivitás Kínában, de az idei első negyedévben - különösen a kínai holdújév időszaka körül - elszenvedett aktivitási kiesést a kínai gazdaságnak nem sikerül pótolnia.

A Moody's a globális hazai össztermék zömét előállító húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasági erőcentrumban (G20) átlagosan 2,4 százalékos idei növekedést vár, 0,2 százalékponttal lassabbat eddigi előrejelzésénél.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.