Az Egyesült Királyság már nem EU-tag, de a tárgyalások neheze csak most következik; az orvosok mellett a gazdasági elemzők is azt találgatják, mekkora károkat okozhat a koronavírus; közzétették a képviselők vagyonnyilatkozatait. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Orbán Viktor konkrétan 0 azaz nulla forint bankszámla-megtakarítást írt be az egy évvel korábbi 965 ezer forint után a vagyonnyilatkozatába. Ez nem jelenti, hogy a miniszterelnöknek ne lenne egy vasa se, mint Havasi Bertalan sajtófőnök utóbb megmagyarázta: csak a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó pénzt kell beírni, "Orbán Viktor esetében ez a megtakarítás jóval alacsonyabb összegű, akárcsak tavaly". A miniszterelnök ingatlanjaiban továbbra sincs változás: a XII. kerületi Cinege utcai és a felcsúti házon kívül nem vett újabbat, és sem autó, sem értékpapír, sem egyéb ingóság sincs továbbra sem a nevén. A feleségével 2002-ben közösen felvett 20 millió forintos hitelből viszont tovább faragott: a tavalyi 3,5 millió helyett már csak 2,199 millió forint van hátra. (A politikusoknak egyébként a velük egy háztartásban élők vagyonnyilatkozatait sem kell nyilvánosságra hozniuk, így nem tudni azt sem, mekkora vagyon van Lévai Anikó nevén.)
A bevallásokból kiderült többek közt, hogy a jelek szerint lezajlott Rogán Antal válása, a miniszter 809 millió forintnyi takarékbetétet vallott be, találmánya 197 millió forintot fialt. Áder János új házat vett hitelre, Lázár János egy Mini Cooper Cabriót, Matolcsy Györgynek pedig új fia született. A bevallásokból néhány abszurd és mulatságos részletet ebben a cikkben gyűjtöttünk össze, a fontosabb politikusok helyzetéről szóló összefoglaló pedig itt olvasható:
Orbán lassan nem áll meg saját lábán, Rogánt viszont egy hurrikán sem billenti ki
Gondolta volna, hogy Orbán Viktornak mind egy szálig elfogyott a megtakarítása? És azt, hogy Novák Katalin többet keres lakáskiadásból, mint államtitkárként? Rogán Antal vagyoni helyzetét alaposan felforgatta a válás, Lázár János pedig hatalmas léptekkel halad a nagytőkésség felé. Gyurcsány Ferenc kinézett egy új házat, Áder János viszont már meg is vette az övét.
Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból. De bármilyen fontos pillanat is volt a január 31-i éjfél (ami Londonban este 11 óra volt – még ebben is az EU szava volt a nyerő), ám nem hozott olyan valódi változást, amit a bőrünkön érezhetnénk akár mi, az EU-ban, akár a britek az unión kívül. Az Egyesült Királyság mostantól nem vehet részt az uniós döntéshozatalban, de az év végéig minden szabály ugyanúgy vonatkozik rájuk, mint eddig, és a mindennapi életben is marad minden az eddigiben 2020. december 31-ig.
A java azonban csak most jön. Február 1-jétől a két félnek 11 hónapja van az év végéig, hogy megegyezzen arról, milyen lesz azután az unió és Nagy-Britannia viszonya. Hogy egy ilyen komplex tárgyalássorozatot le lehet-e zavarni ennyi idő alatt, és hogy vajon ha ez nem sikerül, akkor Boris Johnson megszegi-e az ígéretét, és még tovább halasztja a végleges távozást, az az év egyik nagy kérdése lesz. Azt pedig már megtanulhattuk, hogy akármilyen vad dolgot is várunk Brexit-ügyben, azt a valóság képes messze túlszárnyalni.
Világjárványt okozott a koronavírus. Kína hatodik legnépesebb városa, Vuhan az ország iparának egyik legfontosabb központja, így a zárlat és a gyárbezárások komoly károkat fognak okozni a gazdaságnak is.
A Toyota már leállította a gyártósorait Kínában, az IKEA és a Starbucks nem nyit ki. A British Airways, a Lufthansa és még pár légitársaság felfüggesztette a kínai járatai üzemeltetését, a külföldi cégek sorra menekítik ki az embereiket Vuhanból. A turizmus egyelőre inkább Kínán belül esik vissza, az európai utazásokat kevesebben mondják vissza. Közben Jack Ma, az Alibaba alapítója százmillió jüant, azaz 4,4 milliárd forintot ajánlott fel az ellenszérum feltalálására és a megelőzésre. Magyarországon a Budapest Airport megkezdte a Kínából érkezők megvizsgálását, a Nokia a Budapestre Kínából visszatérő dolgozóit két hétre távmunkába küldi, a gödi Samsung-gyár pedig karanténba zárja a kínai munkásait. A Corona sör gyártójának kommunikációs igazgatója viszont csak reménykedni tud, hogy a fogyasztóik többsége rájön arra, nincs közük a vírushoz.
A hét képe: Babos Tímea és Kristina Mladenovic nyerték az Australian Open női párosát, és az ezzel járó 380-380 ezer ausztrál dollárt.
Jogsértően hagyta jóvá első körben a versenyhatóság a kormánypárti sajtóbirodalom létrejöttét, melynek során 476 médiatermék került a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdonába – állapította meg a bíróság. Egyben megsemmisítette a GVH által 2018-ban a KESMA tulajdonszerzése ügyében kiadott hatósági bizonyítványt, és új eljárásra kötelezte a versenyhivatalt. A GVH azután adott zöld utat a KESMA tulajdonszerzésének, hogy a kormány egy rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az üzletet, kizárva a versenyjogi vizsgálatot. A hivatal így lezárta az eljárást, arra hivatkozva, hogy nincs hatásköre rá, de az ítélet szerint ezt nem tehette volna meg.
Átolvasva a joganyagot úgy tűnik, hogy a Fidesz olyan helyzetbe hozta a versenyhivatalt, aminek megoldása a hatályos jogszabályok értelmében valóban nem egyértelmű. A versenytörvény 2013-as módosítása nem sikerült túl jól, egy hatalmas joghézagot hagytak benne, így pedig nem volt egyértelmű, mi a teendő, ha a médiacégek összeolvadását az után minősítik nemzetgazdasági jelentőségűnek, hogy az összeolvadást a KESMA bejelenti a GVH-nak. A bíróság szerint a GVH rossz megoldást választott.
Visszahívták a Forbes januári számait az újságárusoktól, a Hell Energy tulajdonosai ugyanis pert indítottak, hogy a személyes adataikat – konkrétan a nevüket – ne hozzák nyilvánosságra az 50 leggazdagabb magyar listáján. A per eredményére még várni kell, a Fővárosi Törvényszék viszont addig is ideiglenes intézkedésként visszahívatta a lap számait. Az újság szerkesztősége szerint a GDPR-szabályok ilyen értelmezése sérti a sajtószabadságot. Az pedig hab a tortán, hogy olyan információkról van szó, amelyek a nyilvános cégadatbázisokban legrosszabb esetben is fél perc munkával elérhetők.
A helyzetet Nehéz-Posony Márton, a HVG ügyvédje elemezte – természetesen a konkrét ügy részleteinek ismerete nélkül arra tudott kitérni, hogy milyen szempontok jöhetnek figyelembe ilyenkor. A fő kérdés az: a személyes adat védelme a fontosabb vagy a tájékozódás alapjoga? A gazdaglisták forrásai azonban nyilvános adatbázisok, amelyek célja az, hogy erősítsék a gazdasági forgalom biztonságát, ezért „erősen kétséges”, hogy a listák publikálásához szükség van-e az érintettek hozzájárulására – véli.
Megint egy hét, amikor arról számolhatunk be, hogy történelmi mélypontra zuhant a forint az euróhoz képest. Az új szám, amit meg kell jegyezni, 338,74. Ha pedig az egyszeri kiugró értékeket kihagyjuk a számításból és a napi középárfolyamokat nézzük, akkor még érdekesebb, amit látunk: ez a mutató hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön is történelmi napi mélypontra került. De legalább pénteken nem.
De térjünk vissza a pillanatnyi árfolyamokra! A 338,74-es szintet hétfőn értük el. Egy nappal később az MNB-ben kamatdöntő ülést tartottak, de meghagyták a rekordalacsony alapkamatot. Ezt még csak-csak elviselték volna a piacokon, de azt, hogy a döntés indoklásában nem írtak semmi újdonságot az eddigiekhez képest, már nem, és így majdnem lett egy újabb történelmi mélypont. A heti kereskedés végén aztán 337,0 környékén mozgott az árfolyam.
Egy szerződésmódosítás után már nem havi 70, hanem 77 millió forintért üzemeltet kereskedelemfejlesztési és promóciós központot Törökországban és környezetében az Orbán Viktorral és Recep Tayyip Erdogannal is kiváló kapcsolatokat ápoló oligarcha, Adnan Polat érdekeltsége, az ALX. Pluszfeladatként megnyerte a cég a Türk Tanáccsal való kommunikációt, minthogy a szervezet „megjelent mint új kapcsolattartási fórum”.
Érdekli a gazdaság? Még több cikket talál Facebook-oldalunkon:
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.