A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár azt javasolja Karácsony Gergelynek, lásson munkához.
Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár interjút adott a Magyar Nemzetnek. A lap Karácsony Gergely első 100 napos főpolgármesteri teljesítményéről kérdezte az államtitkárt, aki felrótta, hogy Karácsony Gergelyék hatalmi osztozkodással és a pénz egymás közötti elosztásával, a politikusok számának megháromszorozásával, a politikusfizetések durva megemelésével kezdték a munkát. Szerinte ez pont az ellenkezője annak, amivel Tarlós István és a Fidesz kezdett 2010-ben.
Szóba került az is, hogy a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjából létrehozzák a Budapest Fejlesztési Központot, és a főpolgármester szerint a BFK-val a kormány elvonja a főváros hatásköreit. Fürjes Balázs erre úgy reagált, hogy
ez egy, a választások óta közzétett főpolgármesteri Facebook-bejegyzésekből. Van belőlük néhány, tegnapig pontosan 253. Mondják: amiből sok van, az keveset ér.
Hangsúlyozta, hogy személyes egyeztetéseiken fel sem merült ez a kifogás.
Mint mondta, a kormány Budapest-politikájának fókuszában három terület lesz: a közlekedés, a minőségi zöldfelületek növelése és az otthonteremtés. A következő évek egyik kiemelt projektje a HÉV-vonalak teljes felújítása kell legyen. Közölte, hogy februárban megjelenik az összes HÉV-vonal felújítására vonatkozó tervezési munka közbeszerzési kiírása. Úgy számol, hogy 10-15 éven belül közlekedhetünk új, korszerű járműveken a felújított, Kálvin térig meghosszabbított vonalakon.
A Lánchíd felújításáról azt mondta, a kormány korábban hatmilliárd forintot ígért Tarlós Istvánnak, ez a pénz Karácsony Gergelynek is rendelkezésre áll.
Azt javasoljuk az új főpolgármesternek, hogy lásson munkához, cselekedjen, éljen a közbeszerzési törvény adta lehetőségekkel. Rendelje el az ár-felülvizsgálatot, kezdjenek tárgyalásokat az ajánlattevőkkel, tartsanak szigorú, nyilvános árlicitet, gondolják át, optimalizálják a műszaki tartalmat. Ha kell, írjanak ki új közbeszerzést az árak letörése érdekében
- hangoztatta.
Szóba került a biodóm is, Fürjes Balázs kijelentette, hogy a kormány eddig 47 milliárd forintot adott a főváros tulajdonában álló állat- és növénykert beruházására, szerinte minden elvárhatót megtett. „Amennyiben pluszforrás kell, azt most már a főváros tegye hozzá” – zárta le.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.