Itthon Windisch Judit 2019. december. 09. 06:30

Fürjes Balázs: Ne a kinek a micsodája hosszabb játékot játsszuk

Windisch Judit
Szerzőnk Windisch Judit

Az új politikai helyzetet még szokni kell, de egyenrangú félnek tekintik Karácsonyt – állítja a Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár. Fürjes Balázs a hvg.hu-nak adott interjúban azt mondta, a kormánynak esze ágában sincs kiszállni a BKV finanszírozásából, szerinte a Puskás Arénában nem lett volna értelme atlétika pályának, 2032-re pedig nem pályázunk olimpiára. Nem tagadta: műemlékek ügyében (beleértve a Budai Várat is) beleállnak a vitákba a nemzetközi szervezetekkel. Fürjes Balázzsal még a színházakat érintő változás előtt beszéltünk.

hvg.hu: Mire gondolt, amikor Karácsony Gergelytől a kampányban azt hallotta, “addig nem épül új stadion, míg nem lesz minden kerületben CT”?

Fürjes Balázs: A kampányszlogenek különösebb reakciót nem váltottak ki belőlem. A választás után bíztam a józan és felelősségteljes megközelítésben. Hamis szembeállítás, hogy azért van baj az egészségügyben, mert költünk a sportra. Ez nem egy vagy-vagy kérdés, természetesen javítani kell az egészségügy helyzetén, de ez nem zárja ki, hogy atlétikai vb-t rendezzen Budapest.

hvg.hu: A Főváros feltételei ismertek, ezek alapján lesz vb?

F. B.: Jó hír, hogy az elmúlt hetekben létrejött az egyetértés a kerületek, a fővárosi önkormányzat, a sportvilág és a kormány között arról, hogy legyen világbajnokság. Azt hiszem, leszögezhetjük, hogy lesz, és így nem kell felmondani a milliárdos kártérítéssel járó nemzetközi szerződést, a 20 hektáros ferencvárosi terület nem marad a város szégyenfoltja, illetve az ország sem válik komolytalanná hosszú időre. A kormány tartja magát ahhoz, hogy a városvezetés ellenében nem fejlesztjük a várost, nem rendezünk semmilyen nagy eseményt. Mi egyenrangú felek együttműködésére készülünk, amibe nem férnek bele a diktátumok, feltételek, ultimátumok.

hvg.hu: Úgy érzik, hogy ezek diktátumok?

F. B.: Egyenrangú feleknél kevésbé szerencsés feltételekről beszélni, épp ezért mi tudatosan javaslatokként kezeljük a csepeli, ferencvárosi és a fővárosi közgyűlés által megfogalmazott ajánlásokat. Miután a kormányzati szándékkal teljes egészében egybevág, amit Csepel és Ferencváros kért, azt támogatja és végrehajtja a kormány. A főváros más utat járt, ők azt kérték, javaslataikat először a Közfejlesztések Tanácsában tekintsük át – mi e kérésnek is eleget teszünk.

Fazekas István

hvg.hu: Teljesíti a kormány a főváros felvetéseit?

F. B.: Az Egészéges Budapestért programra jó ideje évente több tízmilliárd forintot szánt a költségvetés. Jövőre 42 milliárd áll rendelkezésre. A programnak mindig is része volt a járóbeteg ellátás fejlesztése. Semmi változást nem terveztünk ebben, a Főváros javaslataival nyitott kapukat dönget. Viszont nekünk is van egy javaslatunk: tisztelettel kérjük, hogy Karácsony Gergelyék támogassák az új dél-budai centrumkórház megépítését. Ezzel fél évszázad után épülhetne új kórház Budapesten. Ha valóban fontos a budapestiek ellátása, ennek is meg kell történnie.

hvg.hu: Arra jövőre van 40 milliárd, csakhogy a program döntően a kórházakat támogatja. Lesz plusz 10 milliárd az alap- és a járóbeteg ellátásra?

F. B.: Karácsony Gergely nem plusz 10 milliárdot kért, a program keretében évek óta folyik a járóbetegellátó központok felújítása, műszerezése. A Baranyi Krisztina által kért Mester utcai szakrendelő bővítése és felújítása az atlétikai vb nélkül is megvalósult volna, mert azt a kormány támogatja.

hvg.hu: Éri-e kár bármelyik kórházat amiatt, hogy most 10 milliárdot az alap- és járóbetegellátásra kell átcsoportosítani?

F. B.: Mi nem vagy-vagyokban gondolkodunk, hanem is-is-ben, ezért nem értjük, mi a gond az új kórház építésével. Remélem, hogy a Közfejlesztések Tanácsában tisztázni tudjuk, hogy a főváros támogatja-e, hogy 50 év után épüljön új kórház vagy sem. Folyt itt egy magyarázkodás…

hvg.hu: Karácsony Gergely azt mondta, csapdába csalták őt. A közgyűlésen olyan fideszes javaslatot szavaztak le, amelyben nemcsak a szuperkórház volt, hanem további 50 milliárd az egészségügyre, fővárosi pénzből. Karácsony később azt mondta, nincs mit nem támogatni a kórházon, egy kapavágás sem történt.

F. B.: Jogilag semmi akadálya nem lett volna a külön szavazásnak, de bízom benne, hogy itt valóban csak félreértésről van szó, és a Közfejlesztések Tanácsában a főpolgármester az új kórház megépítése mellé áll.

Fazekas István

hvg.hu: A XI. kerület tudja blokkolni? László Imre polgármester nem volt túl lelkes.

F. B.: Nem, miután itt a főváros és az agglomeráció térségét ellátó kórházról van szó, a főpolgármester szava a döntő.

hvg.hu: Azt mivel tudja magyarázni, hogy a centrumkórházak tervpályázatának győzteseit előre megmondták a hvg.hu-nak?

F. B.: Nem vettem részt a tervpályázat lebonyolításában, nem hallottam, hogy megjósolták volna, de túl sok esélyes szereplő nincs egy ekkora tervezési munkára, néhány névből nem olyan nehéz eltalálni a helyezetteket.

hvg.hu: Mennyibe fog kerülni az atlétikai stadion?

F. B.: A legnagyobb hiba, amit a közberuházások felelősei el szoktak követni, hogy ideje korán mondanak összeget, ami így szükségszerűen nem lehet valós. Az újságírók nyomására éreznek egy késztetést, hogy túl korán, megalapozatlanul minél alacsonyabb összeget mondjanak, amit aztán joggal számon is kérnek rajtuk.

hvg.hu: Tehát mi vagyunk a hibásak.

F. B.: Semmiképp, önök a munkájukat végzik! Az nem jár el helyesen, aki nem bírja a nyomást és idő előtt mond összeget. Felelőtlenség a részletes tervek elkészülte és az árajánlatok beérkezése előtt erről beszélni. Épp ezért most felelőtlenség lenne egzakt választ adnom. A kiviteli tervet a Baranyi-terv miatt amúgy is ki kell egészíteni, a közbeszerzési pályázatot sem írtuk még ki. Nagyságrendi becslésünk az eljárás megindításakor lesz, ezt viszont azért nem mondjuk el, hogy ne adjunk tippeket a pályázóknak a maximum árról. A cél az, hogy minél alacsonyabb legyen az összeg.

Fazekas István

hvg.hu: Miért drágulnak folyamatosan ezek a beruházások? Irdatlan módon elszállt a Puskás Aréna vagy a vizes vb költsége is.

F. B.: A Puskás Aréna pont annyiba került, mint amennyiért a nyílt uniós közbeszerzési eljárás eredményeképp az olcsóbb ajánlatot adó kivitelezővel leszerződtünk. Ugyanez igaz a Duna Arénánál is. Két tényező miatt alakulhat ki az a benyomás, hogy a beruházások folyamatosan drágulnak. Az egyik az idő előtt bemondott ár, amihez képest a valós ár később szükségképpen magasabb, a másik pedig az az óriási kereslet, ami az építőipari piacon a kivitelezők iránt évek óta van. Ez szükségszerűen vezet a folyamatos dráguláshoz. Ha ön ma megkérdez egy finanszírozó bankot vagy ingatlanfejlesztőt, el fogja mondani, hogy a magánpiacon sem sikerül egyetlen projektet sem megvalósítani az eredetileg tervezett áron. És azt is hozzá fogják tenni, hogy ma a projekteknek nem üzleti, hanem megvalósítási kockázata van – sikerül-e megfelelő áron kivitelezőt találniuk?

hvg.hu: Itt azért nemcsak a piac van, hanem például Mészáros Lőrinc és a hozzá köthető cégek, amelyek túlárazzák a projekteket. Kértek olyan árat is, amire még a székesfehérvári fideszes polgármester is azt mondta, ennyiért nem kell.

F. B.: Nem erőszak a disznótor, a polgármester helyesen járt el, és talán mi is helyesen jártunk el, mikor a multifunkcionális aréna építésénél az első körben beérkezett árajánlatok után kormányhatározatban rögzítettük azt a küszöbértéket, amely után csak jóval olcsóbb pályázatokat fogadhattunk be. Láss csodát, képesek voltak lemenni az ajánlattevők.

hvg.hu: Ezt nem akarják minden beruházásnál megcsinálni?

F. B.: Amikor szükség van rá, akkor alkalmazzuk a megoldást.

hvg.hu: Az atlétikai stadionnál bemutatott látványterv a valóság, vagy – önt idézve – ugyanolyan blöff, mint a Duna Arénánál?

F. B.: Annyi a vétkem, hogy Rónai Egonnál őszinte voltam blöff ügyben. Ma is így tennék. Ott az történt, hogy 2015 elején váratlanul visszalépett a mexikói Guadalajara, és egyszer csak megkaptuk az esélyt, hogy 2017-ben megrendezzük a vizes vb-t. Mivel a Duna Arénát csak 2021-re építettük volna fel, még a tervezés sem kezdődött el. Gyárfás Tamás a Magyar Úszószövetség elnökeként úgy érezte, nekünk mindenképp be kell mutatnunk egy látványtervet, hogy meggyőzzük a nemzetközi úszószövetséget. Mondtam, hogy ne tegyük, mert az abban a fázisban szükségszerűen egy blöff lesz, ahogy az is lett.

Fazekas István

hvg.hu: De a második látványterv sem hasonlított a végeredményre.

F. B.: Nem tudok második meg harmadik látványtervről, egyet tudok: a rám bízott városépítő munkáknál akkor mondok árat, mikor az felelősen tehető, és akkor mutatok be látványtervet, mikor már legalább az engedélyes tervek megvannak, és tudható, a bemutatott terv megfelel majd a valóságnak. Az atlétikai központnak egy éve van építési engedélye, a látványtervek az engedélyes tervek alapján készültek, tehát így fog kinézni. Így jártunk el a magyar designegyetem, a MOME Campus megépítésénél és a Puskás Arénánál is – ha összehasonlítja az előzetesen közzétett látványterveket és a valóságot, egybeesést lát.

hvg.hu: A Puskás Arénát nem lehetett volna úgy megépíteni, hogy az atlétika vb-re ne kelljen egy újabb stadion? A kézilabda Eb-t is meg lehetett volna oldani felújítással.

F. B.: Nem, a Papp László Arénát műszakilag lehetetlen lett volna 20 ezresre bővíteni, de a multifunkciós arénát sem csak az Eb miatt építjük, a nagy kulturális események, koncertek miatt van kereslet egy fedett központra. A Papp László már nem tudja kielégíteni ezt az igényt. A Puskás Arénában sem lett volna semmire sem jó, ha berakunk egy atlétikai pályát. Szinte mindig üresen kongott volna benne az atlétika, a futballnál viszont sokkal rosszabb lenne a nézői élmény. Ha ezt így csináltuk volna, joggal lennénk pellengérre állítva.

hvg.hu: Olimpiai álmokat még dédelgetnek?

F. B.: Én már nem, az az önök generációjának a feladata lesz. Ha 2017-ben nem borul föl a korábbi egység, a baloldali pártok nem vonják vissza támogatásukat, Párizs és Los Angeles mellett megkaptuk volna 2032-es játékokat, 15 év felkészülési idővel, ami senkinek sem adatott még meg. Most azt gondolom, 32-re Brisbanne lesz a befutó, magyar pályázat nincs napirenden.

hvg.hu: A Ligetben pontosan mi fog megépülni? A Közgyűlés úgy döntött, ne legyen ott újabb épület, de közben indult egy petíció a Liget-projekt megmentéséért, amit a miniszterelnök is szóba hozott egy rádióinterjúban. Változott az álláspont?

F. B.: Liget-ügyben tartjuk magunkat a Fővárosi Közgyűlés állásfoglalásához.

hvg.hu: A Ligetben meg nem valósult projektek Budapesten vagy vidéken épülnek meg?

F. B.: Ez még nem dőlt el, az Magyar Innováció Házánál reális opció valamelyik vidéki város, de nem szabad kapkodni, a Nemzeti Galéria viszont személyes álláspontom szerint nem lehet máshol, mint Budapesten, az is lehet, hogy a Várban marad. Sajnálom, hogy a főváros a párbeszéd és a szakmai érvek meghallgatása nélkül mondott nemet, abban bíztam, hogy a közgyűlés ezzel a döntéssel meg tudja várni a Közfejlesztések Tanácsának első ülését, ahol meghallgattuk volna Baán Lászlót is.

Fazekas István

hvg.hu: A kormány azzal kampányolt, hogy ellenzéki városvezetéssel nem garantáltak a fejlesztési források, Gulyás Gergely miniszter pedig arról beszélt, az Orbán-Tarlós megállapodás kettejük dealje. Az is felmerült, hogy Karácsonyt meg sem hívják a közfejlesztések tanácsába. Ezeket mennyire vette komolyan?

F. B.: A kormány egy hierarchikus szervezet, a miniszterelnök szava mindannyiunkat köti, egy miniszter vagy államtitkár szava viszont nem köti sem a kormányt, sem a miniszterelnököt. Ezekben az ügyekben Orbán Viktor félreérthetetlen világossággal fogalmazott a választás után: betűre és fillérre betartunk minden megállapodást, amit Tarlós Istvánnal kötött, természetesen a közfejlesztések tanácsát is készek vagyunk fenntartani, amennyiben Karácsony Gergely szükségesnek tartja. Az egy végtelenül demokratikus testület, azonos létszámmal vesz benne részt kormány és főváros, csak egyhangú szavazással hozható döntés. Alkalmas fórum a párbeszédre.

hvg.hu: Az nem okoz gondot, hogy Karácsony Gergelyről a kormányoldal azt harsogta, alkalmatlan?

F. B.: A kampánynak vége, munkához kell látni, mindenki bebizonyíthatja, mennyire alkalmas vagy alkalmatlan a feladatra – szavak után eljött a cselekvés ideje. Budapesten nagyon régen és nagyon rövid ideig volt olyan “társbérlet”, mint most, ezt még tanulni kell. A budapestiek érdeke és elvárása, hogy itt ne legyen csatatér, ne a kinek a micsodája hosszabb játékot játsszuk. Más politikai családból vagyunk, de mindkét félnek demokratikus felhatalmazása van, mindkettőnek dolga van Budapesten, kutya kötelességünk az együttműködés.

hvg.hu: Meglepő ez egy háborús retorikát folytató kormánytól, ezt is szokni kell még.

F. B.: Vitatkozom azzal, hogy itt egy háborús retorikát alkalmazó kormány lenne, ugyanúgy járunk el Karácsony Gergellyel, ahogy eljártunk Tarlós Istvánnal is. Akkor is azt mondtuk, a városvezetés egyetértése nélkül nem építünk semmit, nem rendezünk nagy eseményt. Tarlós István – nagyon helyesen – leállította például a margitszigeti teniszcentrumot és a Red Bull Air Racet.

Fazekas István

hvg.hu: Azért Tarlóst boxolták fideszesek, és mire mehetett a kormánnyal tárgyalni, sok mindent elvettek tőle.

F. B.: Ha barátság és család nem létezik viták nélkül, akkor hogy létezne enélkül politikai együttműködés? Itt tényleg arra a helyzetre kell megoldást találni, hogy egyszerre vagyunk egymás politikai vetélytársai, és együttműködésre kötelezett felek.

hvg.hu: Karácsony Gergely azt mondja, jobban fog tudni tárgyalni a kormánnyal, mint azt Tarlós István tette. Van esélye?

F. B.: A mérce magas. Annál jobban tárgyalni, mint ahogy Tarlós Istvánt tette, ambiciózus célkitűzés.

hvg.hu: Karácsony Gergely azt mondja, három fejlesztéshez – Lánchíd, hármas metró, Állatkert – hiányzik 50 milliárd. Van bármilyen mozgástér, hogy ezt kipótolják?

F. B.: Itt bevallom, zavarban vagyunk. Karácsony Gergely egy üzleti lapnak adott sokadik interjúban arról beszél, van három fővárosi feladat, amit nem tud megoldani, és legyen valami. Semmilyen hivatalos kérést vagy tájékoztatást nem kaptunk. Azért az kérdés, melyik munkahelyen fogadható el, hogy ha valaki a saját munkája részeként találkozik egy kihívással, akkor az egyetlen reakciója, hogy valaki más oldja meg helyette, miközben ő semmit nem tesz a megoldás érdekében.

hvg.hu: Karácsony október 13-ától került hivatalba, sok mindenért most még nem lehet felelősségre vonni.

F. B.: Ezeket a tisztán fővárosi ügyeket a főváros teljesen saját hatáskörben intézi. A főváros tervezteti meg a beruházásokat, ő becsüli meg a költségeket, ő folytatja le a közbeszerzéseket, ő tárgyal az ajánlattevőkkel. Minden eszköz a kezében van. Ha egy beruházó azt tapasztalja, hogy nem tudja tartani a költségvetést, számtalan dolgot tehet. Tárgyalhat az ajánlattevőkkel. Szigorú árlicitet tarthat. Optimalizálhatja a munkák műszaki tartalmát, hogy beleférjen a keretbe. Ha kell, érvénytelenítheti a pályázatot és új eljárást írhat ki, szigorú limitár meghatározásával.

Fazekas István

hvg.hu: Ön egyenrangú felek együttműködéséről beszélt, de a kormány mögött ott az Országgyűlés, amely törvényeket hoz. Módosították például az iparűzési adóról szólót, amely mögött Karácsony szerint meghúzódhat annak a szándéka, hogy a kormány kihátrál a BKV finanszírozása mögül, az építésügyet pedig elvették a kerületektől, így nem szólhatnak bele, mi épüljön ott, kekeckedés esetén az önkormányzatok fejlesztési pénztől is eleshetnek.

F. B.: Eszünk ágában sincs kivonulni a BKV finanszírozásából. Erre is igaz, hogy fillérre pontosan tartjuk a Tarlóssal kötött megállapodást, amilyen feltételekkel vele a közösségi közlekedés fenntartásában együtt működtünk, ezt megtesszük most is. Azt láttuk, hogy Tarlós István ezekkel a feltételekkel nemcsak a BKK működtetését tudta biztosítani, hanem a fejlesztését is.

hvg.hu: Azért folyamatosan mondta, hogy több pénz kell.

F. B.: Persze, ez munkaköri kötelessége a mindenkori főpolgármesternek, aki nem ezt tenné, az valóban alkalmatlan lenne. Ebben nincs különbség Tarlós, Demszky Gábor vagy Karácsony Gergely között.

hvg.hu: De nem lehet, hogy igazuk van?

F. B.: Mi alapján méri ezt meg és kicsoda? Ez egy elméleti, eldönthetetlen kérdés, de vannak tények is. A kormánnyal nem szimpatizáló Economist szerint Budapest Közép-Kelet Európa legélhetőbb fővárosa lett, 2010 óta húsz helyet lépett előre a világvárosok élhetőségi rangsorában. Olyan nagy baj nem lehet. Másrészt tény az is, hogy a közösségi közlekedés fejlesztésében az elmúlt 10 évben a kormány a fővárosnál nagyobb arányban vett részt. Ez a törvénymódosítás arra garancia, hogy ne lehessen olyan helyzet, amikor a fővárosi önkormányzat legfontosabb feladata, a közösségi közlekedés finanszírozása, működtetése megoldatlan marad. Reméljük, hogy ennek életbe léptetésére sosem lesz szükség. Az építésügyi szabályoknál bürokráciacsökkentésről van szó, azt a jogát senki nem veszi el az önkormányzatoknak, hogy megmondják, mi épülhet és milyen városrendezési előírásokat kell betartani.

hvg.hu: A műemlék épületek bontása, átalakítása például a Várban nem fáj? A Karmelita kolostorra épült egy plusz erkély, a Pénzügyminisztérium leendő helyéhez is bontani kellett, az ICOMOS folyamatosan tiltakozik.

F. B.: Műemléki kérdésekben a világon mindenhol vannak konfliktusok, de kétségtelen, a kormány nem doktriner módon áll hozzá. Nem ragaszkodunk ahhoz, hogy minden úgy legyen, ahogy volt, a kor igényeinek megfelelően újítjuk fel az épített örökséget, biztosítva, hogy a terek megteljenek élettel. A világban sok helyen látunk remek példákat erre, én Londont tartom a legjobb mintának.

hvg.hu: A tét az, hogy Budapest lekerül a világörökségi listáról. Ez mennyire fenyegető?

F. B.: Van egy meggyőződésünk arról, mi jó Budapestnek és Magyarországnak, és készen állunk a vitára a nemzetközi szervezetekkel. Ez talán nem meglepő velünk kapcsolatban.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.