Gazdaság hvg.hu 2019. szeptember. 28. 12:59

1,2 milliót ítéltek meg az egykori Quaestor-vezérnek Strasbourgban

Magyarországon 753 esetbeli, különösen nagy kárt okozó csalással és sikkasztással vádolják Tarsoly Csabát. Az Emberi Jogok Európai Bírósága neki adott igazat a magyar állammal szemben.

A volt Quaestor-vezérnek 3500 eurót, nagyjából 1,2 millió forintot ítéltek meg Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán – derül ki az intézmény honlapján közzétett dokumentumból.

Tarsoly 2015 márciusától 2017 áprilisáig előzetes letartóztatásban volt, jelenleg házi őrizetben van, a per az ügyvédje szerint az előzetes letartóztatása miatt felmerült törvénysértések miatt kezdődött. Papp Gábor a Blikknek azt mondta, érvelésük szerint „indokolatlanul hosszan, több mint két évig tartották Tarsoly Csabát a rácsok mögött. Az elzárás alatt nem kapott meg minden őt illető dokumentumot, így nem tudott rendesen felkészülni a saját ügyéből. Úgy gondolom, hogy az egyezmény szerint jártak el Strasbourgban, amikor megítélték ügyfelemnek a kártérítést.”

Újabb fejlemény a Quaestor-botrányban

Egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztásra is kiterjesztették a vádat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?