Gazdaság HVG 2019. július. 25. 13:53

Beengedné Szaúd-Arábia a turistákat, de érhetik őket meglepetések

A gazdasági növekedés egyik motorjának szánja Szaúd-Arábia az idegenforgalom fejlesztését. A korábban elképzelhetetlen nyitás a konzervatív társadalmi és vallási normák szigorát is enyhítheti.

A világon az egyik legjelentősebb turisztikai fordulat készül a nem olyan rég még majdnem hermetikusan zárt Szaúd-Arábiában, amely megnyitná a határait a nem muszlim nyaralók előtt is. A kormány jóváhagyása után az év végéig az USA, Japán és Kína, valamit az európai országok nagy részének állampolgárai jelentős utazási könnyítésekben részesülhetnek. Sőt, még az egyedül utazó, 25 feletti nők is kaphatnak 30 napos turistavízumot.

Ez nem minden: a jelenlegi 6 millió helyet 2030-ra már évi 30 millió muszlim hívőt fogadnának a nagy zarándoklat, a hadzs időszakán kívül.

A turizmus felvirágoztatása azonban kockázatos lehet az iszlám rendkívül konzervatív szárnya, a vahabizmus által uralt királyságban. Vajon a külföldi turisták hogyan fogadják, hogy a monarchiában tilos az alkoholfogyasztás, illetve a helyiek mit szólnak majd, ha egyes helyeken kivételt tesznek.

További részletek a HVG eheti számában.

HVG
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.