Az Európai Bizottság elnöke nem akar már tárgyalni az ügyről.
Nem lesz több tárgyalás a Brexitről az Egyesült Királyság és az EU között, jelentette ki Jean-Claude Juncker Strasbourgban – írja a 444.hu a Politicóra hivatkozva.
Az Európai Bizottság elnöke azután mondta ezt az Európai Parlament ülésén, hogy kiderült, Theresa May mégsem meri a brit parlament elé vinni a kilépési szerződés tervezetét, az ugyanis elbukna a szavazáson. A brit miniszterelnök ezért újabb európai körútra indult, hogy európai vezetőkkel tanácskozzon, a német kancellárral és a holland miniszterelnökkel.
Juncker hangsúlyozta, hogy az EU és a britek által közösen kidolgozott javaslat a lehető legjobb kompromisszum, ennél jobb megoldást úgysem találnának. "Csodálkozom, hiszen november 25-én még közösen, az EU és a brit kormány állapodott meg a javaslatról" – jelentette ki.
Juncker ugyanakkor azt is hozzátette, tárgyalni már nem akar az EU a Brexitről, de később még alakíthatnak a szabályozáson.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.