Gazdaság MTI/hvg.hu 2018. október. 20. 17:03

Több mint félmillióan tüntettek Londonban a Brexit ellen

A kormány elzárkózik a tiltakozók fő követelésétől, új népszavazás kiírásától.

Minden eddiginél nagyobb, több százezres tüntetést tartottak szombaton Londonban a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellen, illetve azért, hogy legalább a Brexit feltételrendszeréről újabb népszavazás dönthessen. A hatalmas megmozdulást a People's Vote - A nép voksa - nevű kampánycsoport szervezte, amely tavasszal alakult ismert közéleti személyiségek, politikusok és üzleti vezetők részvételével az újabb népszavazás kiharcolására.

A People's Vote júniusban, az EU-tagságról tartott népszavazás második évfordulóján már tartott egy tömegdemonstrációt, amelyen hozzávetőleg százezren vettek részt. A People's Vote a rendezvényt biztosító aktivisták helyszíni számításait idézve szombat délután azt közölte, hogy a résztvevők száma meghaladhatja a 600 ezret.

A menetet Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere vezette. Khan a demonstráción kijelentette: ez a menet a jövőért szól, azokért a fiatalokért, akiknek hangja a 2016-os népszavazáson - amelyen a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe - nem hallatszott. A polgármester szerint Theresa May konzervatív párti miniszterelnöknek nincs felhatalmazása arra, hogy szerencsejátékot űzzön a fiatal generáció jövőjével.

Khan hozzátette: a népszavazáson sem voksolt senki arra, hogy elszegényedjen, sem arra, hogy kockára tegye például a külföldi EU-országokból érkezett szakemberek tízezreit foglalkoztató állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) működőképességét. A polgármester szerint a Brexit-folyamat eddigi két éve alatt világossá vált, hogy Nagy-Britannia most már csak egy rossz kilépési megállapodás, vagy a megállapodás nélküli kilépés között választhat. „Ez fényévekre van attól, amit két és fél éve ígértek nekünk” a Brexit-tábor szószólói, és éppen ezért elengedhetetlenné vált az újabb népszavazás kiírása - mondta a londoni polgármester. A brit kormány mereven elzárkózik bármiféle újabb népszavazás lehetőségétől.

Igaz, egyelőre nem is lenne miről szavazni, hiszen még mindig nem sikerült megegyeznie az EU-nak és a brit kormánynak a kilépés feltételeiről. A tárgyalások jó ideje az ír-északír határ kérdése miatt akadtak el.

A Bloomberg szombati híre szerint Theresa May hajlandó lenne elfogadni azt a brüsszeli javaslatot, amely alapján mindaddig része maradna a Nagy-Britanniához tartozó Észak-Írország az uniós belső piacnak, amíg nem születik megoldás az átjárható vámhatár kérdésére. Az elgondolás saját karrierje végét jelentheti, a kilépéspárti konzervatív politikusok ugyanis mereven elzárkóznak ettől a tervtől.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.