Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Nagy gyakorlata van a magyar miniszterelnöknek abban, hogy az Európai Parlament képviselőit győzködje az igazáról, ám a testület tagjait eddig nem nagyon sikerült meggyőznie. Nem mintha az EP bármire jutott volna ellene.
Egyelőre csak találgatni lehet, hogy Orbán Viktor mivel igyekszik az Európai Parlament keddi ülésén meggyőzni a képviselőket – főleg saját pártcsaládjának, az Európai Néppártnak (EPP) tagjait – arról, hogy valótlanok vagy igazságtalanok a Judith Sargentini által készített jelentés megállapításai. A jelentésről egy nappal később szavaz a plénum, és a tét nagyobb az eddigieknél: az EP azt szeretné elérni, hogy a tagállamok vessék be az uniós szlengben atomfegyvernek nevezett, soha nem alkalmazott büntetést, az úgynevezett 7. cikk szerinti eljárást.
Azt aligha tartja bárki reális veszélynek, hogy az eljárás legszigorúbb szankciójáig, az ország szavazati jogának elvonásáig eljuthat az ügy, egy legyintéssel mégsem lehet elintézni a szavazást, és láthatóan a Fidesz is komolyan veszi. Ha ugyanis az EPP többsége támogatja Sargentinit, azzal a magyar kormánypárt elszigetelődhet, de akár a kizárásához vagy kilépéséhez kerülhet még közelebb. Az állásfoglalás Brüsszel kezébe is fegyvert adhat, ha később – ahogy ígérte – valamilyen módon az igazságszolgáltatás függetlenségéhez akarja kötni az EU-támogatásokat.
Tudja ezt a magyar miniszterelnök is, így sokadjára is szerencsét próbál az EP-vel, ahol korábbi fellépései is vihart kavartak már. Megnéztük, mire ment az elmúlt években a két fél egymással.
Orbán már ellenzékből is vihart tudott kavarni Strasbourgban: 2006. október 23-án – amikor Budapesten éppen ötven éve nem látott csatajeleneteknek lehetett volna tanúja – az Európai Néppárt ülésén azt mondta:
az Európai Uniónak világossá (kell) tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.
Ezt a kijelentést sokan úgy értelmezték, hogy a pártelnök az uniós forrásokat vonná el Magyarországtól – ezt ő maga néhány nappal később a köztévében cáfolta, az MTI akkori átirata szerint így: Orbán Viktor úgy vélte: nem a strasbourgi nyilatkozata sérti Magyarország érdekeit, hanem a magyar kormány, amely hosszú hónapokon keresztül valótlan adatokat közölt az Európai Unióval, „letiporja az emberi jogokat”, és „rendőri brutalitást próbál fedezni a nyilatkozataival”. A pártelnök arra biztatta az embereket, hogy ha Magyarországon nem kapnak jogorvoslatot a rendőri brutalitások ügyében, akkor bátran forduljanak uniós fórumokhoz.
Egy biztos: egy ilyen tanács már aligha hagyná el a miniszterelnök száját.
Erős Európa
Mai szemmel elég sok meglepő fordulatot tartogat az a beszéd is, amelyet Magyarország uniós elnökségének kezdete alkalmából, 2011 januárjában tartott Orbán Viktor a strasbourgi parlamenti patkó előtt. Még itt is a kommunista örökség felszámolójaként lépett fel, és felidézte azt is, hogy
mi magyarok is egységes Európában voltunk mindig is, és vagyunk most is érdekeltek.
Tényleg, emlékszik még valaki a magyar EU-elnökség mottójára? Az volt, hogy „Strong Europe”, vagyis Erős Európa.
Bár a beszédben ilyen kijelentések sorjáznak, mint hogy (a világválság idején) „a helytállás érdekében Európának egységesnek kell maradnia, és az egységhez ma is erő kell”, és ehhez a közös gazdáságpolitika elmélyítésére, átlátható energiapiacra, romastratégiára van szükség. Sőt, arról is beszélt a miniszterelnök, hogy „a magyar elnökség egy parlamentbarát elnökség lesz”. És ezt se feledjük:
hogyha valaki az európai sajtószabadságért akar küzdeni, akkor az antikommunista küzdelemből részét kivett magyar kormányra mindig számíthat a jövőben.
A képviselőket azonban nem tudta meggyőzni: a beszédet követő indulatos vita fő témája nem a magyar kormány európai uniós elkötelezettsége lett, hanem a nem sokkal korábban elfogadott médiatörvény. Orbán Viktor szokatlanul heves bírálatokkal és „cenzúrázott” feliratú magyar címlapokkal szembesült a plenárison – ahogy az akkori tudósításunkban is olvasható volt.
Ezeket annyival intézte el, hogy a kritizálókat rútul becsapták, és hogy mi más bizonyítaná jobban a magyar sajtó függetlenségét, mint hogy bírálhatják a törvényt. És ez volt az az ülés, ahol elkezdődött az Orbán és a zöldpárti Daniel Cohn-Bendit közötti párbaj is.
És nem is maradt abba: a parlamenti vita után – a sajtó függetlenségét „bizonyítandó”, a kormánypárti lapok egy ellene jóval korábban felhozott pedofilvádat vetettek be. Mindez csak tüzelte a képviselőt – akinek a létezését a kormánypropaganda máig nem bírja megemészteni, az Origo néhány napja „Magyarország egyik legádázabb ellenségeként” írt Vörös Danyról. Természetesen a pedofilvádat is előhúzta most a portál, ha már a 2010-es évek elején még nem érhette őket az a szerencse, hogy a kormány szócsöveként írhassanak erről.
Színre lépnek a portugálok
A híres 7. cikkely egy évvel később, a magyar Alaptörvény hatálybalépése után került napirendre az Európai Parlamentben – a megint csak januárban zajló vitát természetesen Orbán Viktor sem hagyta ki, pláne, hogy itt már kimondottan Magyarország szavazati jogának elvételét vetették fel a képviselők az Orbán-kormány által elfogadott jogszabályok miatt.
Ezen a vitán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság akkori elnöke is részt vett – és az utódjánál, Jean-Claude Junckernél jóval diplomatikusabb portugál politikus is elmondta aggályait a magyar jogrendszer demokratikusságával kapcsolatban.
„A mai napon levelet küldtem Barroso elnök úrnak. Kifejeztem azt a véleményemet, hogy a bizottság által felvetett problémák könnyen, egyszerűen és gyorsan orvosolhatók, a jövő héten esedékes találkozónktól pedig gyors eredményeket remélek” – fogalmazott akkor Orbán Viktor.
Ma már tudjuk, hogy ez nem így történt. Az egyik akkor vitatott törvény, amely a bírák kötelező nyugdíjazásáról szólt végül – akárcsak a hasonló lengyel törvény – az Európai Bíróságon kötött ki, amely valóban gyorsan, 2012 novemberében megsemmisítette azt.
Az EP-t persze sem Orbán Viktor fellépése, sem a bizottsági eljárások sem győzték meg, így miután 2012 februárjában „súlyos aggodalmának” adott hangot a testület a magyarországi demokráciával kapcsolatban, egy portugál zöldpárti politikus, az EP-ből azóta távozó Rui Tavares készített egy jelentést az alapjogok itteni helyzetéről.
Mivel Soros György akkor még nem kiáltatott ki főellenségnek, a jobboldali magyar szféra a a portugál politikusból kreált mumust, méghozzá komoly sikerrel: a nevét valószínűleg többen ismerik Magyarországon, mint a saját hazájában. Az egész pályás letámadás részeként a CÖF megfenyegette az EP-képviselőket is, sőt még az az azóta sűrűn bevetett állítás is elhangzott – Hoppál Péter szájából –, hogy az egész eljárás a rezsicsökkentés miatt van.
A jelentés 2013. júliusi szavazása előtti vitán – akárcsak most – természetesen Orbán Viktor is felszólalt. Akkor kettős mércéről beszélt, és az EU-t a Szovjetunióhoz hasonlította, amely szintén gyámság alá vette az országot.
Olyan érveket azonban nem húzott elő, amelyek a többséget meggyőzték volna, így a jelentést végül egyszerű többséggel megszavazta a plénum.
Hogy mi történt utána? Magyarországon vagy az Orbán-kormánnyal gyakorlatilag semmi. Az eljárásnak – emlékezzünk, az EP-képviselők eredetileg még a 7. cikk bevetését irányozták elő – közvetlen foganatja nem lett. Ennél több kell ahhoz, hogy Orbán Viktorra hatni lehessen – írtuk akkor, idézve egy belga napilap véleményét. Olyannyira több, hogy Orbán maga négy évvel később – szintén Strasbourgban – a jelentés „látványos és kínos kudarcáról” beszélt.
Mégis történt valami: az Európai Bizottság igyekezett kidolgozni egy jogállamisági mechanizmust, amelynek a keretében a korábbiaknál szisztematikusabban vizsgálják meg, sérülnek-e az alapszerződésben minden uniós polgár számára garantált alapjogok.
Migránsok, spekulánsok
Unja már az alkotmányos jogok védelmét? Két évvel később, 2015 májusában indította be Orbán Viktor Strasbourgban is azóta is kitartó kommunikációs stratégiáját, amelynek a lényege az, hogy
mi, magyarok azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna, és meg akarjuk őrizni Magyarországot is magyar országnak.
Az alkalom egy vitanap volt Magyarországról – ezúttal jelentés nélkül, viszont egy olyan kijelentés apropóján, amelyre még valószínűleg az Orbán Viktorral amúgy szimpatizáló képviselők egy része is felhúzta a szemöldökét. Az ominózus mondat Pécsett hangzott el, és így szólt: napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését, mert szükség van az elrettentésre.
A vitanapnak azonban apropót adott a migrációról szóló nemzeti konzultáció is, amely az Európai Bizottságban sem aratott tetszést – következménye azonban az egész ügynek és a parlamenti vitának is legfeljebb az lett, hogy a brüsszeli testület a korábbiakhoz képest merészebben kritizálja az őt nyíltan bíráló kormányt. És persze megint csak el kell ismernünk Orbán Viktornak, hogy remekül taktikázott akkor és azóta is: sikerrel torpedózta meg, hogy az unióban konszenzusra jussanak a 2015-ös vita idején kulmináló, de azóta is meglévő migrációs válság kezelésével kapcsolatban.
Soros a hibás
A migrációs válság „különutas” kezelése, az intézményesülő korrupció és az elmúlt nyolc év többi, a jogállamisággal nehezen összeegyeztethető intézkedése után a Lex CEU és a civiltörvény tavalyi módosítása volt a közvetlen előzménye annak, hogy az Európai Parlament úgy döntött: Rui Tavares próbálkozása után öt évvel megint nekifut egy újabb országjelentés összeállításának.
Sargentini és csapata ennek keretében Felcsútra látogatott – Orbán Viktor pedig Strasbourgba.
A jelentés elkészítéséről döntő szavazást megelőző vitában, 2017 áprilisában hangoztatott érvek már ismerősök lehetnek: elég sűrűn bukkan fel Soros György neve (pénzügyi spekulánsként, a magánegyeteme bezárása miatt rinyáló milliárdosként és egymillió migránst Magyarországra szállítóként egyaránt), és egyre sűrűbben mosódik össze a kormány és az ország. Hiszen aki a kormányt támadja, az az országot támadja az orbáni logika szerint.
És persze azt is megtudhatták a képviselők, hogy
a magyar kormány eddigi magatartása kitérők nélküli, mindig következetes volt, hogy a klub szabályait be kívánjuk tartani, mindig be is tartottuk.
Ez mindenesetre nem csak Sargentinit, de az EP liberális frakciójának vezetőjét, a belga Guy Verhofstadtot sem győzte meg. A politikus úgy szapulta a 2017-es vitanapon Orbán Viktort, hogy még Cohn-Bendit is elpirult volna.
A jó viszony idén is megmaradt: tavasszal Verhofstadt már azzal magyarázta el a magyar miniszterelnöknek az uniós források szigorúbb felügyeletének fontosságát, hogy így nem gazdagodhat meg a családja, és a kertje végében sem épülhet stadion. Azon az ülésen sajnos nem vett részt Orbán Viktor, hogy elmondhassa, mennyire tiszteli az európai értékeket.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
