Tavaly rekordot döntött a hazai e-kereskedelem: csaknem 3 millióan vásároltak az interneten keresztül, a legnépszerűbbek a műszaki cikkek voltak.
360 milliárd forintra emelkedett tavaly az internetes vásárlás éves forgalma. Míg 2013-ban kétmillióan, addig tavaly már csaknem hárommillióan intézték vásárlásaikat a neten keresztül. A magyarok nagy része még mindig leginkább műszaki cikkeket rendel a webáruházakból, az élelmiszerek forgalmában ugyanakkor alig történt változás – írja a 24.hu G7 rovata.
A mindennapi fogyasztási cikkek – ide tartoznak az élelmiszerek mellett például a tisztítószerek – piacának csupán egy százaléka realizálódik az online térben, vagyis csak minden századik forintot költik erre a vásárlók a számítógép előtt ülve, ami rendkívül alacsony arány.
A portálnak nyilatkozó szakértő szerint a szomszédos országokban szintén nagyon kevés az ilyen jellegű online vásárlások száma, míg Nagy-Britanniában és Franciaországban az élelmiszer-jellegű kereskedelem 6,9 illetve 5,3 százaléka webáruházakon keresztül történik. A rendelkezésre álló adatok szerint a magyar háztartások 21 százaléka ugyan már rendelt élelmiszert az interneten keresztül, a kipróbálást azonban csak kevés esetben követte újabb vásárlás. A szakértő szerint azért, mert még mindig kevés a szereplő a piacon, a lefedettség pedig földrajzilag korlátozott - vidéken a túl nagy távolságok miatt mér nem éri meg a kiszállítás az áruházláncoknak.
A GfK adatai szerint a legtöbbet a 30-39 éves, családos korosztály vásárol online, közülük is leginkább azok, akik Budapesten élnek, és magas iskolai végzettséggel rendelkeznek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.