Gazdaság hvg.hu 2018. május. 31. 09:21

Újabb, 2,2 milliárd forintos sikkasztás vádja a Quaestor-ügyben

Nyolc személlyel szemben nyújt ma be újabb vádiratot a Fővárosi Főügyészség.

A Quaestor-ügyben mint alapügyben szereplő vádlottak közül összesen 8 személlyel szemben nyújt be ma újabb vádiratot a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt.
 
A vádirat lényege szerint T. Csaba és társai a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-csoport működtetésének keretében, 2007. évtől kezdődően olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak eltulajdonítása volt.
 
A bűnszervezet működése során 2009. és 2010. években az úgynevezett Quaestor Kurázsi Befektetési jegyek értékesítése révén a vád szerint összesen 2,2 milliárd forintot meghaladó bevételt tulajdonítottak el jogtalanul. 
 
A közlemény szerint az ehhez alkalmazott módszer lényege az volt, hogy a számlavezetéshez használt úgynevezett Bróker rendszerben létrehoztak egy "Technikai T2"-nek nevezett fiktív ügyfelet, és egy ahhoz tartozó fiktív értékpapírszámlát. Ezután ezen az értékpapírszámlán jóváírták a valóságban nem létező Quaestor Kurázsi Befektetési jegyeket, majd átvezették egy másik ügyfélszámlára, ezt követően pedig értékesítették a Quaestor Befektetési Alapkezelőnek. Az értékesítési ügylet során a Quaestor Értékpapír Zrt. bizományosként járt el, így a Quaestor Befektetési Alapkezelő felé történő elszámoláskor a fiktív ügyletek révén leplezték a valódi forgalmat, ami lehetővé tette a fenti összegű bevétel eltulajdonítását.
 
A vád szerint a vádlottak ezzel biztosították a Quaestor cégcsoport további működését azokban az időszakokban, amikor egyéb értékpapírok jogtalan eltulajdonítására nem volt lehetőség, és a kötvényértékesítésből származó bevétel is csökkent.  
 
A Fővárosi Főügyészség a személyi és tárgyi összefüggésre tekintettel a vádiratban indítványt tesz arra, hogy a Fővárosi Törvényszék az újabb bűnügyet a már folyamatban lévő bűnügyhöz (alapügyhöz) egyesítse – írták.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.