Hiába van EU-s irányelv arról, hogy a nagyobb késések után a jegyár egy részét vissza kell téríteni, a román vasút nem ülteti át ezt a gyakorlatba, mert csődbe jutna.
Tavaly összesen 4,53 millió percet késtek a vonatok Romániában, ami csaknem 9 évnek felel meg – közölte a Profit.ro gazdasági hírportál.
A vonatok évről évre egyre több késést halmoznak fel. Ennek egyik fő oka a vasúti pályák gyatra állapota, ami miatt a vonatok átlagban körülbelül 40 kilométer/órás sebességgel közlekednek. Romániában évtizedek óta nincs pénze az állami vasútvállalatnak nagyszabású beruházásokra, pályafelújításokra, az európai uniós pénzalapokat is nagyon lassú ütemben hívják le.
A magyar vasúton a 2017-es késések összeadva 3,5 évet tettek ki. A MÁV azt is megpróbálta elmagyarázni, hogy ennek ellenére miért nincs baj.
Ehhez képest tavaly csak 70 esetben térítették meg az utasoknak a jegyár 25 vagy 50 százalékát a késések miatt, ugyanis ilyen jóvátételben csak azok részesülhettek, akik nemzetközi vonatokon utaztak és késett a járatuk. A CFR közölte már korábban, hogy képtelen belföldön gyakorlatba ültetni az erre vonatkozó európai uniós irányelvet, hiszen ha valamennyi olyan utas jegyét részben megtérítenék, akinek a járata késett, a vállalat működésképtelenné válna.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.