Gazdaság hvg.hu 2018. február. 02. 11:25

Ilyen még nem volt: a Ryanair megállapodott egy szakszervezettel

A fapados cég történelmi kompromisszumot kötött, a hét elején egyezményt írt alá a legnagyobb brit pilóta-szakszervezettel. Korábban nem volt még példa ilyesmire a vállalat életében.

A „British Airline Pilot’s Association” (BALPA) több mint tízezer pilótát tömörít, közülük 600-an dolgoznak az ír fapadosnál. A megállapodás értelmében a Ryanair brit pilótái húszszázalékos fizetésemelést kapnak. Eddig a Ryanair nemigen volt hajlandó tudomást venni a szakszervezetekről. Persze ennek a nagylelkű gesztusnak előzményei voltak. Tavaly ősszel mozgalmat indítottak a Ryanair gépek parancsnokai a ki nem adott szabadságok miatt. Ez csak ürügy volt a lázadásra, ami nem elsősorban a szabadságról, hanem az elképesztően kizsigerelő munkakörülményekről szólt. A sztrájkmozgalom hatására a Ryanair tavaly ősztől idén tavaszig 20 ezer járat törlésére kényszerült, és emiatt hatalmas kártérítést kellett fizetnie 150 ezer, az utakat hónapokkal előre lefoglaló „low cost” specialistának – írja a párizsi Le Figaro.

Hamarosan kiderül, milyen pénzügyi következményei lesznek a járattörléseknek a cég egész éves forgalmára nézve. A Ryanair közben a szükségből igyekszik erényt kovácsolni és az egyik kommunikációs főnök azt mondta: pozitív fejlemény lenne, ha más európai országokban is láthatóvá válnának a Ryanair pilótáknál a szakszervezetek, amelyekkel tárgyalni lehet. 

Ez ígéretesen hangzik, de a szakszervezeti befolyás a legtöbb európai országban messze nem olyan jelentős, mint Nagy-Britanniában. Az is tény, hogy Franciaországban például a Ryanair piaci részesedése csak 6 százalék, de a francia pilóták az ír cégnél, minden megpróbáltatás mellett is, vagy harminc százalékkal többet keresnek, mint bármelyik francia fapadosnál. Ez is része a cég által követett üzleti stratégiának, ami Nagy-Britannián kívül szakszervezetek nélkül is működik. Bár az olasz és a német pilóták korábbi akciói jelzik, hogy előbb-utóbb velük, illetve az érdekeiket képviselő szakszervezetekkel is számolnia kell a cégnek.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.