Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at Orbán Viktor szerdán Berlinben, a legnagyobb német cégek vezetői előtt tartott előadásában.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy most kell megvédeni a schengeni rendszert, "ha meg akarjuk őrizni, sőt növelni akarjuk versenyképességünket".
"Közép-Európának jelentős hátrányokat kell ledolgoznia az infrastruktúra területén, sok még a tennivaló ezen a téren. Forrásokra van szükségünk az új utak vagy vezetékek építéséhez.
Amennyiben az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni, Kínához fordulunk"
– ismertette a miniszterelnök szavait az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. A legfrissebb értesülések szerint a következő hétéves költségvetési ciklusban tényleg kevesebb EU-támogatásra számíthatunk.
Tájékoztatása szerint Orbán Viktor kiemelte azt is, hogy a visegrádi négyekhez tartozó országok rendkívül dinamikusan növekednek, 2030-ra utolérik a nyugati ipari országokat, és nettó befizetői lesznek az EU költségvetésének.
2030-ban jórészt Németország és a visegrádi országok finanszírozzák majd az Európai Uniót"
– mondta Orbán Viktor.
A migrációs válság kapcsán a miniszterelnök arról is beszélt, hogy 2018 a népakarat érvényre juttatásának éve kell, hogy legyen Európában. Kitért az EU külső határai megvédésének fontosságára is.
A Welt-Wirtschaftsgipfel (WWG) fórumon részt vevő cégek éves forgalma csaknem 800 milliárd euró, a magyar bruttó hazai termék (GDP) hozzávetőleg hétszerese – hívta fel a figyelmet Havasi Bertalan. Az általuk foglalkoztatottak száma mintegy hárommillió.
A fórum fő szónoka, díszvendége Orbán Viktor volt. A WWG tavalyi vendége Emmanuel Macron francia politikus volt, akit 2017 tavaszán választottak meg Franciaország elnökévé.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.